150 bejegyzés ebben a témában
Amikor megkötünk egy biztosítást, akkor arra számítunk, hogy onnantól kezdve már védve vagyunk, holott ez csak az esetek egy részében igaz. Sajnos – mint minden esetben – itt is akadnak kivételek, amelyek árnyalják ezt a képet; az alábbiakban ezeket vesszük sorra.
Ha autótulajdonos vagy, és volt már dolgod különféle biztosítókkal, akkor tudhatod, hogy bizonyos esetekben extra költségekre számíthatsz, ha nem lenne elég baj az, hogy balesetet szenvedtél az autóddal. A Magyar Nemzeti Bank új, vezetői körlevelében szereplő lépés azonban megtiltana bizonyos gyakorlatok alkalmazását a kötelező biztosításoknál.
A körültekintő utazás a koronavírus felbukkanása előtt is fontos volt, hiszen jó előre ki kellett találni, hogy hová megyünk, mit csinálunk ott, milyen szállást foglalunk, mit teszünk baj esetén, és még hosszasan sorolhatnánk. A jelenlegi, járványveszélyes helyzetben azonban ennél sokkal többre is szükség van, mivel az életével játszik az, aki nem ügyel a biztonságára.
Azt, hogy mikor fizet a kötelező biztosítás, számos tényező határozza meg, ráadásul lehetnek eltérések a biztosítótársaságok között is, még annak ellenére is, hogy alapvetően törvényileg szabályozott a működésük, hiszen kiskapuk mindig is voltak és lesznek. Általánosságban azonban elmondható, hogy a kötelező biztosítás egy meghatározott esetben fizet, és a kivételek sora lényegesen hosszadalmasabb, ám ezekre is köthető biztosítás, amennyiben szükség van rá.
A koronavírus-járvány nemcsak az emberek mindennapi életét nehezítette meg, hanem a biztosítóknak is alaposan feladta a leckét. Érdemes áttekinteni, hogyan érintette és érinti az utasbiztosításokat a járványhelyzet.
Ha a fenti kérdést – vagyis hogy mi történik a biztosítással, ha nem fizeted – röviden szeretnénk megválaszolni, akkor gyorsan véget érne a cikk, hiszen csupán annyi a következmény, hogy felmondják, mégpedig a biztosító által megszabott türelmi idő leteltével. Vannak azonban olyan tényezők is, amelyek meglehetősen változatossá teszik a végkifejletet, kezdve a biztosítás típusával, azaz a felmondás csak az egyik következmény, illetve lehetőség.