A pénzügyek megfontoltságot és széles körű tájékozottságot kívánnak meg, ráadásul mindig jól jön a segítség is. Szerencsére manapság már nem szükséges felkeresni egy pénzügyi tanácsadó céget, hiszen minden elérhető az interneten. Cégünket azért hoztuk létre, hogy segíteni tudjunk azoknak, akik nem igazodnak el a pénzügyek útvesztőjében.
2007 óta foglalkozunk pénzügyi közvetítéssel, és ez idő alatt több független pénzügyi tanácsadó céget építettünk fel. 2015-ben viszont úgy döntöttünk, hogy a fő profilunk az online pénzügyi közvetítés lesz, ezért elindítottuk az expresszkolcson.hu oldalunkat, majd 1 év elteltével az akolcson.hu oldalt, ahol összefoglaljuk a lehető legtöbb kereskedelmi bank és pénzintézet hiteltermékeit, emellett szakértői cikkekkel is támogatunk, hogy mindig tudd, mi történik éppen a hitelek és biztosítások terén.
Számtalan hiteltermék érhető el jelenleg a piacon, amelyek között nehéz eligazodni; még nekünk is kemény munka, pedig mindennap ebben a közegben mozgunk. Neked azonban nem kell erre energiát és időt pazarolnod, mivel oldalainkon mindent megtalálhatsz, amire szükséged van. A pénzügyi termékeket táblázatba rendezve tekintheted meg, és így könnyen összehasonlíthatod a legfőbb tulajdonságaikat, valamint a főbb követelményeiket is. Ebben a formában egyszerűbb meghozni a döntést, hogy melyikre nyújtsd be a hiteligénylést, és magát a folyamatot is elindíthatod mindössze néhány kattintással.
Mivel nem függünk egyik banktól sem, abszolút objektív véleményt tudunk formálni a hiteltermékekről és a biztosításokról, így biztos lehetsz benne, hogy amit egy-egy termék kapcsán olvasol, minden tekintetben fedi a valóságot. A piaci követelményeknek megfelelően további szolgáltatások és oldalak bevezetését is tervezzük, tehát, ha érdekel a pénzügy világa, érdemes követned bennünket!
Amennyiben fontosnak tartod a szakmai megbízhatóságot, válassz bennünket! A pénzügyi tudatosság minél szélesebb körben való terjesztése a küldetésünk, évtizedes banki tapasztalatunk pedig garantálja a minőséget is!
Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.
Végigvezetünk a folyamaton lépésről lépésre.
1. Kalkuláció
Versenyeztesd meg a bankok ajánlatait, és válaszd ki a számodra legkedvezőbbet.
2. Kiválasztás
Kattints az "érdekel" gombra és kérj ajánlatot.
3. Igénylés
Állítsd össze a bank által kért dokumentumokat és add be hiteligénylésedet.
4. Szerződés
A kiválasztott bankban megtörténik a szerződéskötés, majd ezt követően hamarosan a folyósítás.
Kérdésed van? Itt biztosan megtalálod rá a választ.
Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.
Az egészségpénztár az iskolakezdés és a lakáshitel terheit is enyhítheti: szemüveg, fogszabályozás vagy akár egyes hitelek törlesztése is finanszírozható belőle....
Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan lehet Raiffeisen Banknál személyi kölcsönt online igényelni: részletesen áttekintjük a feltételeket, lépéseket, gyakorlati példákon keresztül...
Egy jól megválasztott vállalkozói hitel nem csupán pénzügyi forrás, hanem valódi növekedési katalizátor lehet. De mikor éri meg a kockázatot?...
A hitelfelvétel komoly döntés, ami évekre meghatározhatja pénzügyeinket. Cikkünk bemutatja a tudatos hitelfelvevő 5 legfontosabb aranyszabályát, a pénzügyi helyzet felmérésétől...
A geopolitikai feszültségek és háborúk jelentős hatással vannak a pénzügyi piacokra. Ismerd meg a legfontosabb összefüggéseket, és tudd meg, milyen...
Az Otthon Start lakáshitel fix 3%-os kamattal segít megszerezni első lakásodat, akár 50 millió forintig. A Banknavigator jogosultság-ellenőrző kalkulátorával pillanatok...
A magyarországi kriptovaluta szabályozás új korszakba lépett a 2022-es adótörvényekkel és az EU MiCA rendeletével. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mit jelentenek...
Részletes cikk a Gránit eBank innovatív videóazonosítási és arcfelismerési funkcióiról. Ismerd meg a teljesen online számlanyitás menetét, a biometrikus azonosítás...