Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Banknavigator
podcast

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb videókról!

Milyen támogatást kapnak a vállalkozások jelenleg?

2020.07.13. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2020. július 13. 14:49

Ha vállalkozó vagy, akkor van rá némi esély, hogy egy igencsak nehéz időszakon vagy most túl, sőt, akár az is lehet, hogy még nem is sikerült teljesen leküzdened a problémákat, amelyeket a világjárvány, illetve a veszélyhelyzet kihirdetése okozott neked az utóbbi néhány hónapban. Éppen ezért jó, ha tudod, hogy milyen támogatást kapnak a vállalkozások jelenleg, hiszen, ha olyat találsz köztük, ami illik a helyzetedre, akkor viszonylag egyszerűen oldhatod meg a problémáidat.

A „milyen támogatást kapnak a vállalkozások” kérdésre a leginkább kézenfekvő válasz a Széchenyi Hitelprogram, amely eddig is számos, kifejezetten a vállalkozások életét megkönnyítő hitelkonstrukcióval várta a cégeket és az egyéni vállalkozásokat, ám a veszélyhelyzet gazdasági hatásait csökkentendő a kormány új javaslatokat tett, melyek elfogadásra is kerültek, így már számodra is elérhetőek. Mind más és más tulajdonságokkal rendelkezik, ám ez főként a felvehető hitelösszegben érhető tetten, de apróbb eltérések így is akadnak köztük – az egyetlen dolog, ami ténylegesen mindegyik esetében fellelhető, az állami támogatás, ami a kamatokra vonatkozik, és a kamat mértékéhez képest rendkívül magas.

A Széchenyi Hitelprogram keretén belül bevezetett, akár támogatásnak is minősíthető konstrukciók a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz, a  Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel,  Széchenyi Likviditási Hitel és a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz, melyekkel egy másik cikkünkben részletesen is foglalkozunk.

A vállalkozások támogatását azonban nem csak hazánk, hanem az Európai bizottság is a zászlajára tűzte, és egy már jóváhagyott, új támogatási programot indít, amit Te is igénybe vehetsz, ha megfelelsz a feltételeknek. A program célja a közép- és nagyvállalatok versenyképességének, likviditási helyzetének javítása, illetve a koronavírus járvány miatti veszteségek csökkentése, emellett pedig elősegíti a további beruházások megvalósítását és az elmúlt években létrehozott új munkahelyek fenntartását. E támogatás akár 800.000 euró összegű, vissza nem térítendő támogatást is jelenthet!

Többféle támogatás is igényelhető tehát, és persze egyéb lehetőségeid is vannak, ha szeretnéd fenntartani a vállalkozásod. Kérdésed lenne, akkor először nézd meg, hogy milyen támogatást kapnak jelenleg a vállalkozások. 

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Ajánlott hitelek

K&H személyi kölcsön

THM: 10,8% - 21,2%

Futamidő: 24 - 120 hó

Hitelösszeg: 500.000 Ft - 15.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,29%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Provident Havi Kölcsön

THM: 30,2%

Futamidő: 30 hó

Hitelösszeg: 600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

Pénzügyi újdonságok

Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.

2026-07-02

BUBOR-hoz kötött vállalkozói hitel: hogyan készülj fel, ha a törlesztő új pályára kerül?

A BUBOR-hoz kötött vállalkozói hitel nemcsak kamatkérdés, hanem likviditási, adózási és szerződéses menedzsmentfeladat. A cikk megmutatja, hogyan érdemes stressztesztelni a...

Tovább olvasom
2026-07-01

Egészségpénztári adóvisszatérítés: így lesz a gyógyszerből, szemüvegből és családi kiadásból megtakarítás

Az egészségpénztár akkor alakítja megtakarítássá a mindennapi egészségügyi költéseket, ha a befizetés, az elszámolás és az adóvisszatérítés tudatos éves tervbe...

Tovább olvasom
2026-07-01

Személyi kölcsön előtörlesztés: mikor spórolsz vele, és mikor alig látszik a hatása?

A személyi kölcsön előtörlesztése akkor hoz érdemi eredményt, ha a kamatmegtakarítás meghaladja a díjakat és nem gyengíti le a családi...

Tovább olvasom
2026-06-29

Hitelfedezeti biztosítás személyi kölcsön mellé: biztonsági háló vagy felesleges pluszdíj?

A hitelfedezeti biztosítás személyi kölcsön mellett csak akkor teremt valódi értéket, ha a fedezet illeszkedik az adós jövedelmi és családi...

Tovább olvasom
2026-06-29

Revolut devizaváltás nyaralás előtt: olcsó kiskapu vagy félreértett árfolyamcsapda?

A Revolut nyaralás előtti devizaváltása akkor ad érdemi előnyt, ha az utazó a csomaglimiteket, a hétvégi felárat és a készpénzfelvételi...

Tovább olvasom
2026-06-26

Első házasok kedvezménye: a kis adóelőny, amit sok pár egyszerűen elfelejt igényelni

Az első házasok kedvezménye kis összegű, mégis tervezhető adóelőny, amely a fiatal házaspárok havi pénzáramlását javíthatja. A cikk bemutatja, mikor...

Tovább olvasom
2026-06-26

Nem minden jövedelem egyforma: mit fogad el a bank személyi kölcsönnél, és mit nem?

A személyi kölcsön bírálatánál nem minden bevétel számít azonos erővel. A bank a rendszeres, igazolt és fenntartható jövedelmet értékeli, miközben...

Tovább olvasom
2026-06-25

10% önerővel lakást venni: kinek lehet valós esély, és hol bukhat el a hitelbírálat?

A 10 százalékos önerő nem automatikus belépő a lakáshitelhez, hanem szigorúbb banki vizsgálatot kiváltó finanszírozási helyzet. A döntést a JTM,...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés