Raiffeisen BannerRaiffeisen BannerHirdetés

Banknavigator
podcast

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb videókról!

Már igényelhető a Széchenyi Mikrohitel GO!

2021.12.03. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2021. december 3. 12:42

Igényelhető a Széchenyi Mikrohitel GO! a mikrovállalkozások számára, azaz a legkisebbek segítése is napirendre került végre!

A szeptember 30. óta igényelhető Széchenyi Mikrohitel GO! speciális funkciót tölt be a Széchenyi Hitelprogramon belül: kifejezetten a legkisebb vállalkozások segítése a célja, amit a kedvező kamatozás, illetve az egyéb kondíciók is jeleznek, de a feltételeket is a mikrovállalkozásokra szabták. A kiemelt mértékű állami kamat-, kezelési költség- és garantőr-intézményi kezesség bevonása esetén kezességi díj támogatás is kapható hozzá.

A Széchenyi Mikrohitel GO! fix 0,5%-os éves kamattal igényelhető, a minimális hitelösszeg 1, a maximális 50 millió forint, a futamidő minimum 13, maximum 120 hónap lehet. Kezelési költség nincs, a folyósítási jutalék pedig mindössze 15 ezer forint. A szerződéskötési díj a legmagasabb tétel, amely minimum 200 ezer forint, de a felvett hitel 1%-a is lehet; a maximális, 50 millió forintos hitelösszeg mellett ez 500 ezer forintot jelent.

A Széchenyi Mikrohitel GO! akár kezdő vállalkozások számára is elérhető, és a hitelt beruházásokra és eszközvásárlásra lehet elkölteni. Ilyen például az ingatlanvásárlás, a személy- és haszongépjármű beszerzése, a gyártósorok és mezőgazdasági gépek vásárlása, a szellemi tulajdonjogokhoz jutás, valamint a korábban, beruházási célokra felvett hiteleket is ki lehet váltani a segítségével.

Minden olyan mikrovállalkozás igényelheti a Széchenyi Mikrohitel GO!-t, amelynek nincs lejárt hiteltartozása, vagy köztartozása, illetve megfelel a Széchenyi Kártya Program Üzletszabályzatának Széchenyi Mikrohitel Konstrukció Szabályzatában meghatározott feltételeknek. További feltétel, hogy az igénylő vállalkozásnak fel kell tudnia mutatni a beruházás, illetve fejlesztés tervezett összköltségének minimum 10%-át, azaz saját erővel is rendelkeznie kell.

Fontos kitétel, hogy mindössze a hitelösszeg 20%-a szabad felhasználású, tehát forgóeszköz-, avagy folyószámlahitelként nem megfelelő.

Az igényléshez szükség lesz a Széchenyi Mikrohitel GO! Igénylési Lapra és a Nyilatkozatra, egy nemleges adóigazolásra, de ez a köztartozásmentes adózói adatbázisban való szereplés esetén nem szükséges. Emellett az igénylő, avagy a cégjegyzésre jogosult személy azonosító okmányai, valamint az igényléshez szükséges dokumentumok is a kérelemhez tartoznak; ez utóbbiak a KAVOSZ Zrt. dokumentumtárából tölthetőek le.

A nagy pénzintézeteknél nem lesz elérhető

A Széchenyi Mikrohitel GO! nem igényelhető a közismert bankoknál, kizárólag olyan, a KAVOSZ Zrt.-vel szerződésbe lépő pénzügyi vállalkozások foglalkozhatnak vele, amelyek a cégek számára közvetítenek különféle hitelkonstrukciókat, illetve lízing- és faktoring-szolgáltatásokat. E pénzügyi vállalkozások közös jellemzője, hogy nem foglalkozhatnak számlavezetéssel és betétgyűjtéssel.

Hazánkban számos ilyen vállalkozás működik, tehát elméletileg rengeteg helyen lehet igényelni a Széchenyi Mikrohitel GO!-t, ám kizárólag azok a vállalkozások foglalkozhatnak ezzel a hitelkonstrukcióval, amelyek pályázatot nyújtottak be erre a tevékenységre, és a sikeres jelentkezés után a KAVOSZ Zrt.-től megbízást kaptak.

Ezek alapján a Széchenyi Mikrohitel GO! jelenleg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének irodáiban, a területi kereskedelmi és iparkamarák irodáiban, valamint a KAVOSZ Zrt. irodáiban érhető el.

Ha mikrovállalkozásod van, és szeretnéd fejleszteni, a Széchenyi Mikrohitel GO!-t neked találták ki! A kedvező kamatozás, illetve az alacsony költségek mellett egy impozáns összeghez is hozzájuthatsz, amelynek segítségével a vállalkozásod új szintre léphet, és talán hamarosan már nem a mikrovállalkozásoknak szóló hitelkonstrukciókat kell keresned!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Bankszámla bannerBankszámla bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

K&H személyi kölcsön

THM: 10,8% - 21,2%

Futamidő: 24 - 120 hó

Hitelösszeg: 500.000 Ft - 15.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,29%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Extra25 kölcsön

THM: 9,4%

Futamidő: 25 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft -1.300.000 Ft

Promóció

Pénzügyi újdonságok

Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.

2026-06-12

Személyi kölcsönök 2026 júniusában: élénk maradt a hitelpiac, de nem mindegy, milyen ajánlatot választasz

A személyi kölcsönök iránti kereslet 2026 nyarán is erős, miközben a kamatok fokozatosan mérséklődnek. A legfrissebb jegybanki adatok szerint áprilisban...

Tovább olvasom
2026-06-11

Babaváró hitel határidő-hosszabbítás: novemberig fellélegezhetnek az érintett családok, de a tartozás nem tűnik el

Újabb haladékot kapnak azok a babaváró hitelesek, akiknél még nem teljesült a gyermekvállalási feltétel. A kormány ma bejelentett döntése szerint...

Tovább olvasom
2026-06-11

Vidéki otthonfelújítási támogatás 2026: június 30-án bezárul az igénylési lehetőség, most már minden nap számít

A vidéki otthonfelújítási támogatás igénylésére 2026. június 30-ig maradt lehetőség, de a határidő nem csupán a nyomtatvány beadásáról szól. Addigra...

Tovább olvasom
2026-06-10

Ma hatályba lépett a devizahiteles törvény: leállnak az érintett perek és végrehajtások, de ez még nem végleges rendezés

Ma hatályba lépett a devizahiteles törvény, amely átmenetileg megállítja az érintett fogyasztói szerződésekhez kapcsolódó folyamatban lévő pereket és végrehajtási intézkedéseket....

Tovább olvasom
2026-06-10

Újabb lakossági állampapír-kamatcsökkentés jön: még rövid ideig elérhetők a magasabb kamatok

Újabb kamatcsökkentés érkezik a lakossági állampapíroknál: a FixMÁP, a MÁP Plusz, a BMÁP és a Kincstári Takarékjegyek kondíciói is módosulnak....

Tovább olvasom
2026-06-09

JTM személyi kölcsönnél: mennyi törlesztőt enged a bank a fizetésedhez képest?

A JTM személyi kölcsönnél meghatározza, hogy az igazolt nettó jövedelmedhez képest legfeljebb mekkora havi hitelterhet vállalhatsz. A jogszabályi korlát azonban...

Tovább olvasom
2026-06-08

Európai Egészségbiztosítási Kártya vagy utasbiztosítás: mikor nem elég az EU-kártya?

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya hasznos biztonsági alapot jelent, ha külföldön váratlanul orvosi ellátásra szorulsz, de önmagában nem helyettesíti az utasbiztosítást....

Tovább olvasom
2026-06-05

Babaváró hitel: 2026. július 1-jén lejár a haladék – milliós visszafizetés jöhet, ha nem teljesül a feltétel

Több tízezer Babaváró-hiteles család számára közeledik egy fontos határidő. Azoknál, akik korábban haladékot kaptak a gyermekvállalási feltétel teljesítésére, 2026. július...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával