CIB bannerCIB bannerHirdetés

Babaváró hitel lazítás – mit és hogyan könnyítettek?

2020.05.12. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2020. május 14. 12:04

Jelenleg, a koronavírus-járvány idején tapasztalhatjuk meg mindannyian, hogy milyen az, amikor egy csapásra megváltozik az életünk. A változások azonban nem csak ránk, de a világ működésére is vonatkoznak, és ennek következménye, hogy semmi sem ugyanolyan, mint régen. A hiteligénylés sem maradhatott ki ebből, és megváltoztak a korábban elfogadott, illetve bevett szokások. Korábban ugyanis a bankfióki […]

Jelenleg, a koronavírus-járvány idején tapasztalhatjuk meg mindannyian, hogy milyen az, amikor egy csapásra megváltozik az életünk. A változások azonban nem csak ránk, de a világ működésére is vonatkoznak, és ennek következménye, hogy semmi sem ugyanolyan, mint régen. A hiteligénylés sem maradhatott ki ebből, és megváltoztak a korábban elfogadott, illetve bevett szokások. Korábban ugyanis a bankfióki hiteligénylés volt a jellemzőbb, míg jelenleg a banki ügyek nagy többségét online intézzük. Szintén igaz ez az állam által nyújtott, kedvezményes hitelekre is: a babaváró hitel lazításokkal vehető igénybe, vagyis a korábbi ügyintézési módot egy nagyrészt online, illetve otthonról intézhető típus váltotta fel.

Az elsőnek megemlítendő babaváró hitel lazítás az igénylés idejére vonatkozik: az igénylést a gyermek megszületése után is leadhatjuk, eddig viszont alapfeltétel volt, hogy az első gyermeknek az igénylés után kellett megszületnie azért, hogy a hitel a futamidő végéig kamatmentes lehessen. A járványhelyzet alatt megszülető gyermek esetében viszont a babaváró hitel utólag is igényelhető, és ezt a veszély időszakának végét követő két hónapon belül tehető meg.

A következő babaváró hitel lazítás a fizetés nélküli szabadsággal van kapcsolatban: ha ebbe kényszerülünk, akkor sem szűnik meg a TB jogviszony – ennek szüneteltetése esetén nem lenne igényelhető a babaváró hitel, mivel a folyamatossága a törvényben meghatározott ideig szükséges hozzá. Fontos, hogy aki elveszíti a munkáját ez idő alatt, vagy az azt követő 30 napban, a módosítások értelmében kaphat CSOK-ot és babaváró hitelt, ennek feltétele viszont az, hogy a járványhelyzetet követően ismét rendelkeznie kell TB jogviszonnyal legfeljebb 90 napon belül.

A soron következő babaváró hitel lazítás, hogy az igénylésnél a kismamáknak nem kell személyesen megjelenniük, hanem meghatalmazást is adhatnak a házastársuknak, amivel ő egyedül is intézkedhet, de ez nem minden bank esetében oldható meg azonnal, ezért érdemes erről előzetesen egyeztetni. Az utolsó babaváró hitel lazítás kimondja, hogy ha a feleség a járványhelyzet alatt tölti be a 41. életévét, akkor annak lejárata után 30 napig még igényelhető a babaváró hitel – ez a korábbiakban nem így volt.

Ha kérdéseid lennének a babaváró hitel lazításokról, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-11

Revolut kártya használata Magyarországon – Amit 2025-ben tudni érdemes

A Revolut kártya egyre népszerűbb választás Magyarországon is, különösen a külföldi utazások, online vásárlások és kedvező árfolyamok miatt. Cikkben bemutatjuk,...

Tovább olvasom
2025-05-10

Unicredit netbank 2025 – funkciók, előnyök, tippek

Az Unicredit netbank modern és felhasználóbarát online banki felületet kínál magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt. Cikkünk bemutatja a legfontosabb funkciókat, az...

Tovább olvasom
2025-05-10

PIN kód: minden fontos tudnivaló egy helyen

A PIN kód biztonságod kulcsa: nélküle nem férsz hozzá a bankkártyádhoz, telefonodhoz vagy épp a SIM-kártyádhoz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb...

Tovább olvasom
2025-05-10

Ingyenes készpénzfelvétel: így működik 2025-ben

2025-ben is elérhető az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon, de érdemes tisztában lenni a feltételekkel, a legfrissebb szabályozásokkal és a gyakori...

Tovább olvasom
2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
2025-05-09

Nyílt bankolás (open banking) 2025-ben – Mit jelent és hogyan profitálhatsz belőle?

A nyílt bankolás 2025-re már nem csupán technológiai újdonság, hanem egyre több ember pénzügyi életének aktív része. Cikkünkben bemutatjuk, mit...

Tovább olvasom
2025-05-08

Befektetési számla banknál vagy brókercégnél? – Előnyök és hátrányok összehasonlítva

Nem tudod, hol érdemes megnyitni a befektetési számládat? Cikkünkben részletesen bemutatjuk a banki és brókercéges megoldások közötti különbségeket, előnyöket és...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával