CIB bannerCIB bannerHirdetés

5 ok, ami miatt elbukhatjátok a babaváró hitelt

2021.02.24. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 13. 14:42

Nyilvánvaló, hogy elbukhatjátok a babaváró hitelt, ha beadjátok az igénylést, hiszen ezerféle feltételnek kell megfelelnetek. Hogy milyen okokból, az alábbiakból kiderül!

Ha elbukjátok a babaváró hitelt, annak többféle oka lehet, hiszen a kormány számos kritériumot támaszt az igénylőkkel szemben. Vannak azonban olyanok is, akik hiába próbálkoznának, már az alapvető buktatókat sem tudják venni. Jelen cikkünkben őket vesszük sorra, méghozzá a gyakoriságuk sorrendjében.

1. Ha nem szeretnétek gyermeket

Az elsődleges probléma, ami miatt elbukhatjátok a babaváró hitelt, ha nem szeretnétek gyermeket, vagy már megvan a család, és több gyermeket nem vállalnátok be. A babaváró hitel már a neve alapján is azt feltételezi, hogy gyermekeket szeretnétek, illetve a feltételek között is szerepel ez a kitétel. Ez esetben ugyan megkapjátok a hitelt, ha minden másban megfeleltek, ám öt év után a kamatokat visszamenőleg be kell fizetni, és a hitel maga is piaci kamatozásra vált.

2. Ha nem vagytok házasok

Az esküvő komoly anyagi megterhelés lehet egy család számára, ám megoldható szinte teljesen költségmentesen is. Ha azonban nem is akartok összeházasodni, akkor elbukjátok a babaváró hitelt, hiszen alapfeltétel, hogy ezt a konstrukciót kizárólag házaspárok igényelhetik.

3. Ha külföldön dolgoztok

A külföldi munka tudvalevőleg jövedelmező, ám elbukjátok a babaváró hitelt, ha az igénylést megelőző fél évben legalább egyikőtök nem hazai munkahelyen dolgozik. Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy melyik éri meg jobban…

4. Ha mindketten elmúltatok 40 évesek

Ez esetben azért bukjátok el a babaváró hitelt, mert a feltételek szerint a nőnek 18 és 40 év közöttinek kell lennie – feltételezzük, hogy a férfi az idősebb, ám ha nem, az ebben az esetben nem számít.

5. Ha nem születik gyerek

Ez a kivétel, hiszen így nem elbuktátok a babaváró hitelt, hanem megkaptátok, ám az előnyei öt év után elvesznek, ha ez idő alatt nem születik gyermeketek.

Ha a feltételek teljesítésének megoldhatatlansága miatt elbukjátok a babaváró hitelt, érdemes személyi kölcsönt igényelnetek. Válogassatok ajánlataink között, majd indítsátok el az igénylést online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-11

Revolut kártya használata Magyarországon – Amit 2025-ben tudni érdemes

A Revolut kártya egyre népszerűbb választás Magyarországon is, különösen a külföldi utazások, online vásárlások és kedvező árfolyamok miatt. Cikkben bemutatjuk,...

Tovább olvasom
2025-05-10

Unicredit netbank 2025 – funkciók, előnyök, tippek

Az Unicredit netbank modern és felhasználóbarát online banki felületet kínál magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt. Cikkünk bemutatja a legfontosabb funkciókat, az...

Tovább olvasom
2025-05-10

PIN kód: minden fontos tudnivaló egy helyen

A PIN kód biztonságod kulcsa: nélküle nem férsz hozzá a bankkártyádhoz, telefonodhoz vagy épp a SIM-kártyádhoz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb...

Tovább olvasom
2025-05-10

Ingyenes készpénzfelvétel: így működik 2025-ben

2025-ben is elérhető az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon, de érdemes tisztában lenni a feltételekkel, a legfrissebb szabályozásokkal és a gyakori...

Tovább olvasom
2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
2025-05-09

Nyílt bankolás (open banking) 2025-ben – Mit jelent és hogyan profitálhatsz belőle?

A nyílt bankolás 2025-re már nem csupán technológiai újdonság, hanem egyre több ember pénzügyi életének aktív része. Cikkünkben bemutatjuk, mit...

Tovább olvasom
2025-05-08

Befektetési számla banknál vagy brókercégnél? – Előnyök és hátrányok összehasonlítva

Nem tudod, hol érdemes megnyitni a befektetési számládat? Cikkünkben részletesen bemutatjuk a banki és brókercéges megoldások közötti különbségeket, előnyöket és...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával