CIB bannerCIB bannerHirdetés

Utasbiztosítás a koronavírus alatt

2020.08.19. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 17. 20:24

Az utasbiztosítás a koronavírus alatt is él és virul, ám érdemes tudni, hogy a jelenlegi helyzetre a biztosítótársaságok nem voltak felkészülve, és csak az utóbbi időben sikerült kidolgozni a vírussal kapcsolatos szabályozást. Ennek következménye, hogy az utasbiztosítások jelenleg is fizetnek a káresemények után, ám a koronavírus-fertőzésre már nem feltétlenül, és vannak egyéb tényezők is, amelyek befolyásolják, hogy mi lehet egy utasbiztosítás esetében kifizetési ok.

Egyre kevesebb az utasbiztosítás a koronavírus alatt, mivel a biztosítók csak bizonyos országok esetében hajlandóak ezt megkötni az utazni vágyó ügyfelekkel, és ha mégis, akkor valószínűleg nem szerepel a káresemények között semmi, ami összefüggésbe hozható a vírussal, illetve annak esetleges elkapásával. Éppen ezért érdemes átnézni a biztosítás megkötése előtt, hogy mire fizet a választott biztosító, ugyanis, ha vírusfertőzés miatt kerülünk kórházba, akkor lehetséges, hogy a biztosító nem téríti meg a kárunkat, ám az is lehetséges, hogy ugyanúgy fizetni fog, mintha egy lábtörés miatt kellene az ambulanciára mennünk.

Abban az esetben viszont egészen biztosan nem fog fizetni a biztosító, ha a célország, ahova utazni kívánunk, az utazás kezdetekor szerepel a nem javasoltak között. Ha karanténba kerülünk az út alatt, az szintén nem számít biztosítási eseménynek, tehát a többletköltségeket csak abban az esetben téríti meg a biztosító, ha a szerződési feltételek alapján jogosultak vagyunk rá, és a helyi hatóságok ránk terhelnék a felmerülő költségeket. Ha az utasbiztosítás a koronavírus alatt, illetve az emiatt kiszabott karantén közben lejár, akkor egyedi elbírálás szerint meghosszabbítható a szerződés.

Fontos, hogy az utasbiztosítás a koronavírus alatt akkor sem fizet, ha a fertőzéstől tartva esetleg lemondjuk az utat, még akkor sem, ha kötöttünk útlemondásra vonatkozó biztosítást is. Ha viszont elkapjuk a koronavírus-fertőzést, és emiatt nem tudunk elutazni, az már biztosítási esemény, és a biztosító megtéríti a kárt.

Ha kérdésed lenne azzal kapcsolatban, hogy az utasbiztosítás a koronavírus alatt milyen módon változik, keress fel bennünket megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-11

Mi történik a babaváró hitellel, ha nem születik gyermek?

A babaváró hitel nagy előnye az állami támogatás és a kamatmentesség, de ezek feltétele a gyermekvállalás. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mi...

Tovább olvasom
2025-05-11

Felmondási idő szabályai 2025-ben – Mire figyelj munkavállalóként?

A felmondási idő 2025-ben is kulcsfontosságú eleme a munkaviszony megszüntetésének. A cikk bemutatja, milyen szabályok vonatkoznak a munkavállalóra, mennyi időt...

Tovább olvasom
2025-05-11

Revolut kártya használata Magyarországon – Amit 2025-ben tudni érdemes

A Revolut kártya egyre népszerűbb választás Magyarországon is, különösen a külföldi utazások, online vásárlások és kedvező árfolyamok miatt. Cikkben bemutatjuk,...

Tovább olvasom
2025-05-10

Unicredit netbank 2025 – funkciók, előnyök, tippek

Az Unicredit netbank modern és felhasználóbarát online banki felületet kínál magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt. Cikkünk bemutatja a legfontosabb funkciókat, az...

Tovább olvasom
2025-05-10

PIN kód: minden fontos tudnivaló egy helyen

A PIN kód biztonságod kulcsa: nélküle nem férsz hozzá a bankkártyádhoz, telefonodhoz vagy épp a SIM-kártyádhoz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb...

Tovább olvasom
2025-05-10

Ingyenes készpénzfelvétel: így működik 2025-ben

2025-ben is elérhető az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon, de érdemes tisztában lenni a feltételekkel, a legfrissebb szabályozásokkal és a gyakori...

Tovább olvasom
2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával