CIB bannerCIB bannerHirdetés

Az életbiztosítások technikai kamatlába csökken – mit jelent ez?

2020.09.28. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 18. 10:37

A Magyar Nemzeti Bank nemrég rendeletet adott ki, ami szerint a 2021. január 1. és az után kötött életbiztosítások technikai kamatlába a jelenlegi 2,3%-ról 1,8%-ra csökken. Sokan, akik rendelkeznek életbiztosítással, nem is tudják, hogy ez mi fán terem, pedig rengeteg pénzük múlhat rajta.

A technikai kamatláb a vegyes, vagyis befektetéssel kombinált életbiztosításokra vonatkozik, és azt az „összeget” jelenti, amit mindenképpen ki fognak fizetni az ügyfélnek a szerződés lejárata után, vagyis ez az úgynevezett garantált hozam – a magasabb hozamot többlethozamnak nevezzük. Ebből már le is vonható a következtetés, hogy a garantált hozam, vagyis az alap kifizetés mennyisége csökken, tehát, ha a biztosítás nem hozza az elvártakat, a biztosítóknak lényegesen kisebb összeget kell majd fizetniük az ügyfeleik részére.

A maximális technikai kamatlábat minden biztosítónak tartania kell, vagyis a jegybank által előírtnál nem lehet magasabb a sajátja, ám meghatározhat ennél alacsonyabb értéket. Fontos, hogy a technikai kamatláb egy bruttó érték, vagyis a biztosító a saját költségeit még ebből fogja levonni. Azonban nem annyira rossz a helyzet, mint az az eddigiekből látszik, sőt! A következők kissé bonyolultabbak lesznek, ám rávilágítanak arra, hogy az alacsonyabb technikai kamatláb egy életbiztosítás esetében kifejezetten előnyös is lehet az ügyfél számára.

A magasabb technikai kamat mellett a többlethozam kisebb, és mivel a többlethozam 80-100%-át át kell adni az ügyfélnek, a biztosítónak nagyobb mozgásteret ad, ha a technikai kamatláb magasabb, amelyből lényegében korlátlanul vonhat le költséget. Ha viszont a technikai kamatláb alacsonyabb, akkor a teljes hozam lényegesen nagyobb részét kell egy az egyben átutalni az ügyfél folyószámlájára, ami nagyobb hozamot jelenthet a számára, ám ehhez az is kell, hogy a hozam ténylegesen nagy legyen, legalább annyira, hogy meghaladja a technikai kamatlábat.

Plusz előny, hogy a biztosítók az alacsonyabb kamat mellé kénytelenek lesznek alacsonyabb költséget is tenni, ami további előnyt jelent az ügyfeleknek, tehát, ha életbiztosítást szeretnél kötni, érdemes lehet kivárnod a jövő év elejét!

Ha kérdésed lenne az életbiztosításokkal kapcsolatban, tedd fel nekünk elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-11

Mi történik a babaváró hitellel, ha nem születik gyermek?

A babaváró hitel nagy előnye az állami támogatás és a kamatmentesség, de ezek feltétele a gyermekvállalás. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mi...

Tovább olvasom
2025-05-11

Felmondási idő szabályai 2025-ben – Mire figyelj munkavállalóként?

A felmondási idő 2025-ben is kulcsfontosságú eleme a munkaviszony megszüntetésének. A cikk bemutatja, milyen szabályok vonatkoznak a munkavállalóra, mennyi időt...

Tovább olvasom
2025-05-11

Revolut kártya használata Magyarországon – Amit 2025-ben tudni érdemes

A Revolut kártya egyre népszerűbb választás Magyarországon is, különösen a külföldi utazások, online vásárlások és kedvező árfolyamok miatt. Cikkben bemutatjuk,...

Tovább olvasom
2025-05-10

Unicredit netbank 2025 – funkciók, előnyök, tippek

Az Unicredit netbank modern és felhasználóbarát online banki felületet kínál magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt. Cikkünk bemutatja a legfontosabb funkciókat, az...

Tovább olvasom
2025-05-10

PIN kód: minden fontos tudnivaló egy helyen

A PIN kód biztonságod kulcsa: nélküle nem férsz hozzá a bankkártyádhoz, telefonodhoz vagy épp a SIM-kártyádhoz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb...

Tovább olvasom
2025-05-10

Ingyenes készpénzfelvétel: így működik 2025-ben

2025-ben is elérhető az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon, de érdemes tisztában lenni a feltételekkel, a legfrissebb szabályozásokkal és a gyakori...

Tovább olvasom
2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával