CIB bannerCIB bannerHirdetés

Mit tegyünk, ha felmondták a kötelező biztosításunkat?

2020.10.16. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 17. 18:26

A kötelező biztosítás díját – nem éves díjfizetés esetén pedig az első részletet – a szerződéskötéstől számított 60 napon belül be kell fizetni. Ha ez nem történik meg, a biztosító automatikusan felmondja a kötelező biztosítás szerződését.

A kötelező biztosítás felmondásának következményei

Nemfizetés esetén felmondják a kötelező biztosítást, aminek igen súlyos következményei lehetnek. Egyrészt, ha a gépjármű kárt okoz, a biztosító nem téríti azt meg, az ellenértékét pedig az üzembentartónak kell kifizetnie. Másrészt aki érvényes kötelező biztosítás nélküli gépjárművet vezet, szabálysértést követ el, és az erre  vonatkozó bírságot köteles kifizetni. A helyszíni bírság összege 5.000 és 50.000 forint között mozog, ha viszont szabálysértési eljárás indul, akár 300.000 forint is lehet a bírság. Ha ez nem lenne elég, a rendőrség a gépjárművet akár ki is vonhatja a forgalomból addig, amíg az új kötelező biztosítás szerződését alá nem írtuk. Éppen ezért nem érdemes megvárni a szankciókat, hanem rendesen, a megszabott időben be kell fizetni a díjakat.

Hogy történik a kötelező biztosítás újrakötése?

A felmondott kötelező biztosítás és az új, érvényes biztosítás megkötése közötti időszakra úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetni. Ez az összeg minimum 510 forint, de akár napi 1.140 forint is lehet. A fedezetlenségi díjat minden esetben ki kell fizetni az új biztosítás megkötéséig. Az új kötelező biztosítást kizárólag annál a biztosítótársaságnál lehet megkötni, ahol a régi megszűnt. 

Az új kötelező megkötésénél fizetendő költségek

Ilyenkor komoly összegeket kell kiadnia annak, akinek felmondták a szerződését, és új kötelező biztosítást szeretne kötni. A teljes fedezetlenségi díjat, a 60 napos türelmi időszakra számított díjat, az újrakötött kötelező biztosítás díját a teljes biztosítási évre, és a baleseti adót mindkét kötelezőre egy összegben kell letenni az asztalra, ellenkező esetben ugyanis a kötelező biztosítás nem lesz megköthető.

Mi történik a bonus-malus kategóriával?

Ha díjnemfizetés mondják fel a kötelező biztosítást, a bonus-malus másik gépjárműre nem vihető át, újrakötésnél viszont a besorolás megmarad.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-11

Revolut kártya használata Magyarországon – Amit 2025-ben tudni érdemes

A Revolut kártya egyre népszerűbb választás Magyarországon is, különösen a külföldi utazások, online vásárlások és kedvező árfolyamok miatt. Cikkben bemutatjuk,...

Tovább olvasom
2025-05-10

Unicredit netbank 2025 – funkciók, előnyök, tippek

Az Unicredit netbank modern és felhasználóbarát online banki felületet kínál magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt. Cikkünk bemutatja a legfontosabb funkciókat, az...

Tovább olvasom
2025-05-10

PIN kód: minden fontos tudnivaló egy helyen

A PIN kód biztonságod kulcsa: nélküle nem férsz hozzá a bankkártyádhoz, telefonodhoz vagy épp a SIM-kártyádhoz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb...

Tovább olvasom
2025-05-10

Ingyenes készpénzfelvétel: így működik 2025-ben

2025-ben is elérhető az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon, de érdemes tisztában lenni a feltételekkel, a legfrissebb szabályozásokkal és a gyakori...

Tovább olvasom
2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
2025-05-09

Nyílt bankolás (open banking) 2025-ben – Mit jelent és hogyan profitálhatsz belőle?

A nyílt bankolás 2025-re már nem csupán technológiai újdonság, hanem egyre több ember pénzügyi életének aktív része. Cikkünkben bemutatjuk, mit...

Tovább olvasom
2025-05-08

Befektetési számla banknál vagy brókercégnél? – Előnyök és hátrányok összehasonlítva

Nem tudod, hol érdemes megnyitni a befektetési számládat? Cikkünkben részletesen bemutatjuk a banki és brókercéges megoldások közötti különbségeket, előnyöket és...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával