Kötelező biztosítás 2022

A kötelező biztosítás, illetve a casco biztosítás az autósok számára közismert, hiszen az előbbi mindenki, az utóbbi pedig a nagy részük autójára meg lett kötve. Szintén minden biztosító kínálja, és mivel nem ugyanolyan feltételekkel, illetve kondíciókkal, gyakori a biztosítóváltás az ügyfelek körében.

Gyakran Ismételt Kérdések

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást – röviden a KGFB – minden közúti forgalomban résztvevő gépjárműre kötelező megkötni. A célja az, hogy a biztosító megtérítse azokat a károkat, amelyek többszereplős közlekedési balesetből adódhatnak. KGFB nélkül nem lehet részt venni a közlekedésben, ha nincs ilyen biztosításunk, többféle szankcióra is számíthatunk, nem beszélve arról, hogy ilyen esetben egy esetleges baleset komoly anyagi teherrel jár. A személyautó mellett motorkerékpárra (rendszám nélküli robogóra is), teherautóra, utánfutóra, lakókocsira és mezőgazdasági gépekre egyaránt kell kötelezőt kötni.

A biztosítónál személyesen, de akár interneten keresztül, online is elintézhető a szerződéskötés.

Biztosítóváltásnál a biztosítási évforduló (az a dátum, amelyen megkötöttük a szerződést) előtt legalább 30 nappal be kell nyújtani a felmondási kérvényt a biztosítónak, majd ezután keresni egy másikat és új szerződést kötni.

Szintén a biztosítási évforduló a mérvadó, minimum 30 nappal előtte kell postázni a felmondást a biztosító által kért adatokkal együtt. Ha eladjuk a gépjárművet, természetesen bármikor felmondhatjuk a biztosítást, ebben az esetben a már befizetett díjat időarányosan visszakapjuk. Ha nincs felmondás, a szerződés minden évben automatikusan meghosszabbodik.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díját az autó, annak üzembentartója, valamint az úgynevezett bonus-malus rendszer befolyásolja. A fizetendő összeget elsősorban a gépjármű típusa és teljesítménye határozza meg, valamint figyelembe veszik a korát is.

A biztosítási díj emellett függ attól is, hogy a tulajdonos és az üzemben tartó ugyanaz-e, valamint az üzemben tartó korától, lakóhelyétől, a jogosítványa korától, a munkakörétől és attól, hogy rendelkezik-e casco biztosítással. Többféle kedvezmény is létezik. Az említett bonus-malus rendszer az üzembentartó által okozott baleseteket, illetve a balesetmentes közlekedés időtartamát tartja számon. Minél hosszabb a károkozás-mentes időszak, annál több a kedvezmény, illetve annál alacsonyabbak a díjak. A balesetet okozóknál épp ellenkezőleg, az biztosítási besorolásuk rosszabb lesz, és a díjaik is emelkednek.

A KGFB a károkozást téríti meg, azaz mindig a balesetben vétkes fél biztosítása fedezi a vétlen fél költségeit. Azt, hogy a biztosító milyen káreseményre maximálisan mennyit fizet, a hatályos jogszabályok szabályozzák.

A következő esetekben nem érvényesíthető a kötelező biztosítás:

  • ha a gépjárműben lévő műszaki cikkekben és alkatrészekben kár keletkezett
  • ha toxikus, vagy sugárzó anyagok hatására következik be a káresemény
  • ha a kár egy álló járműre való fel- és lerakodás közben történt
  • ha a baleset háborús övezetben, vagy lázadások helyszínén történt
  • ha a jármű versenyzés közben sérül meg
  • ha alkohol, vagy kábítószer hatása alatt történt a baleset
  • ha az autó forgalmi engedély nélkül volt forgalomban
  • ha olyan munkagép a kár okozója, ami a baleset idején nem volt közúti forgalomban
  • ha a káresemény baleset nélkül, környezetszennyezettségből adódóan keletkezik

További Biztosítások

Legutóbbi blogbejegyzések

Így csökkentheted a költségeket lakásvásárláskor

Így csökkentheted a költségeket lakásvásárláskor

2022.01.21.

Csökkentenéd a költségeidet a lakásvásárlás során? Akkor alábbi cikkünk neked szól!

Tovább olvasom
Hitelfelvétel egyéni vállalkozóként: milyen lehetőségek vannak?

Hitelfelvétel egyéni vállalkozóként: milyen lehetőségek vannak?

2022.01.19.

A hitelfelvétel egyéni vállalkozóként valamivel nehezítettebb pálya, mintha munkavállalóként próbálnád meg, ám nem lehetetlen!

Tovább olvasom
Új vagy használt lakást érdemesebb vásárolni lakástámogatással?

Új vagy használt lakást érdemesebb vásárolni lakástámogatással?

2022.01.17.

Új és használt lakás között kellene döntened, de nem tudod, melyikkel járnál jobban anyagilag, ha a lakástámogatást is igényled hozzá? Akkor érdemes elolvasnod alábbi bejegyzésünket!

Tovább olvasom
Minimálbér-emelés: mit jelent hitelfelvételkor?

Minimálbér-emelés: mit jelent hitelfelvételkor?

2022.01.14.

A minimálbér emelést még a tavalyi év végén jelentették be, és január 1.-től már érvényessé is vált – lássuk, milyen hatással lesz a hitelezésre!

Tovább olvasom

Partnereink

Aegon
Allianz
Chubb
Colonnade
Generali
Genertel
Groupama
K&H
Köbe
Mapfre
Mondial
Posta biztosító
Signal
Union
Uniqua
Waberers