CIB bannerCIB bannerHirdetés

Támogatott otthonfelújítási hitel – milyen eltérések vannak a bankok között?

2021.04.16. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 17. 20:11

A támogatott otthonfelújítási hitel egy 2021-ben alkotott konstrukció, amelynek célja, hogy segítsen azoknak, akik szeretnék felújítani a lakásukat, de annak költségeit nem tudják önerőből finanszírozni.

A 3 millió forint összegben limitált, vissza nem térítendő lakásfelújítási állami támogatás ugyanis minden esetben kizárólag utólagos megítéléssel kerül kiutalásra, tehát előzetesen saját zsebből szükséges teljesíteni a költségeket. Ezzel a pénzintézeti termékkel lehetővé tették, hogy azok is kiaknázhassák az állam adta adomány lehetőségeit, akik amúgy ezt képtelenek lennének megtenni. A jelenlegi állás szerint Magyarországon hat pénzintézet szortimentjébe került be a produktum, és bár a jogosultsági kritériumokat kormányrendelet rögzíti, elég jelentős eltérések vannak az egyes bankok követelményhálói között. Vizsgálódjunk kicsit, hogy is van ez?

Nézzük, milyen eltérések vannak az aktuális bankok erre vonatkozó portfóliójában!

A támogatott otthonfelújítási kölcsön releváns és általános érvényű paraméterei a következők:

· 10 évben limitált futamidő.

· Maximum 6 millió forint hitelösszeg.

· Teljes futamidő alatt garantált 3 százalékos hitelkamat.

· Kizárólag azok számára elérhető, akik jogosultak a lakásfelújítási támogatásra.

· A felújítási támogatás Magyar Államkincstár által kiutalt összege automatikusan csökkenti a fennálló hiteltartozást.

Mely bankoknál érhető el a termék, és milyen banki szabályozások tapasztalhatóak?

Erste Bank

Hitelösszeg – Legfeljebb 6 millió Ft, Futamidő – Legfeljebb 10 év, Kamat – 3%, Minimálisan elvárt jövedelem – 100 ezer Ft

Gránit Bank

Hitelösszeg – 1 millió – 6 millió Ft, Futamidő – 60 hónap – 120 hónap, Kamat – 3%, Minimálisan elvárt jövedelem – Nem ismert

K&H Bank

Hitelösszeg – 1 millió – 6 millió Ft, Futamidő – 61 hónap – 120 hónap, Kamat – 3%, Minimálisan elvárt jövedelem – 150 ezer Ft

OTP Bank

Hitelösszeg – 500 ezer – 6 millió Ft, Futamidő – 72 hónap – 120 hónap, Kamat – 3%, Minimálisan elvárt jövedelem – 100 ezer Ft

Raiffeisen Bank

Hitelösszeg – 3 millió – 6 millió Ft, Futamidő – 60 hónap – 120 hónap, Kamat – 3%, Minimálisan elvárt jövedelem – 150 / 200 ezer Ft

Takarékbank

Hitelösszeg – 1 millió – 6 millió Ft, Futamidő – 12 hónap – 120 hónap, Kamat – 3%, Minimálisan elvárt jövedelem – Nem ismert

Meghatározó szempont lehet az egyes pénzintézetek közötti választás platformján, az igazolható jövedelem nagysága, jelentős eltérések vannak ebből az aspektusból is az egyes intézmények között, de persze ugyanígy a futamidő és a hitelösszeg volumene is döntő lehet. Illetve egy fontos feltétel, amit nem árt, ha észben tartunk: ha már rendelkezünk egy banknál jelzáloghitellel, akkor érdemes ugyanannál a pénzintézetnél kopogtatni ez ügyben is, mert tipikus attitűd eltérő bank jelzálog bejegyzése esetén az elutasítás.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-11

Mi történik a babaváró hitellel, ha nem születik gyermek?

A babaváró hitel nagy előnye az állami támogatás és a kamatmentesség, de ezek feltétele a gyermekvállalás. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mi...

Tovább olvasom
2025-05-11

Felmondási idő szabályai 2025-ben – Mire figyelj munkavállalóként?

A felmondási idő 2025-ben is kulcsfontosságú eleme a munkaviszony megszüntetésének. A cikk bemutatja, milyen szabályok vonatkoznak a munkavállalóra, mennyi időt...

Tovább olvasom
2025-05-11

Revolut kártya használata Magyarországon – Amit 2025-ben tudni érdemes

A Revolut kártya egyre népszerűbb választás Magyarországon is, különösen a külföldi utazások, online vásárlások és kedvező árfolyamok miatt. Cikkben bemutatjuk,...

Tovább olvasom
2025-05-10

Unicredit netbank 2025 – funkciók, előnyök, tippek

Az Unicredit netbank modern és felhasználóbarát online banki felületet kínál magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt. Cikkünk bemutatja a legfontosabb funkciókat, az...

Tovább olvasom
2025-05-10

PIN kód: minden fontos tudnivaló egy helyen

A PIN kód biztonságod kulcsa: nélküle nem férsz hozzá a bankkártyádhoz, telefonodhoz vagy épp a SIM-kártyádhoz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb...

Tovább olvasom
2025-05-10

Ingyenes készpénzfelvétel: így működik 2025-ben

2025-ben is elérhető az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon, de érdemes tisztában lenni a feltételekkel, a legfrissebb szabályozásokkal és a gyakori...

Tovább olvasom
2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával