CIB bannerCIB bannerHirdetés

Megéri hitelből venni állampapírt?

2022.12.26. Szerző: Csongrádi Richárd Utoljára módosítva: 2023. július 17. 10:03

Hitelből venni állampapírt sokáig „tuti tippnek” számított – de mi a helyzet most, a válság idején? Ennek járunk utána alábbi cikkünkben!

Hitelből venni állampapírt azért éri meg, mert az elérhető hozam meghaladhatja a hitel kamatköltségét, így pedig tulajdonképpen nyereséget termel. Ehhez persze szükség van némi tapasztalatra is a pénzügyek terén, de ahogy mondani szokás: „aki mer, az nyer” – napjainkban azonban már néha jobb a gyáváknak.

A kockázat ugyanis akár kiemelkedően magas is lehet, mostanság pedig egyre többször kapunk rossz híreket, míg a jók lassan elfogynak. Kockázatot jelenthet például a törlesztés, vagyis, hogy nem tudjuk azt mindig rendezni, de fontos, hogy ez a kockázat akár meg is szüntethető, ha a hozam fedezi a hitel költségeit.

Hitelből venni állampapírt – miért jó ötlet?

A jelenlegi gazdasági helyzetben komolyan érdemes megfontolni, hogy hitelből vegyünk állampapírt, mivel a pénzpiacot nagyfokú bizonytalanság jellemzi, és nem csak itthon, hanem gyakorlatilag mindenhol.

A Magyar Nemzeti Bank az áremelkedés felgyorsulására reagálva megemelte az alapkamatot, amit a pénzpiaci hozamok is követtek – a jegybanki alapkamat aktuális értéke 13%, de jelenleg még ennél is magasabb, 18% az irányadó kamatszint. Ez viszont még nem feltétlenül jelenti azt, hogy hitelből venni állampapírt a létező legjobb ötlet; azt valami egész más indokolhatja!

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a lakossági jelzáloghitelek kamata jóval kisebb mértékben nőtt, mint a lakossági állampapírok hozama, emiatt pedig egy könnyen kihasználható profitlehetőség jelent meg a hazai pénzpiacon: két és fél év alatt mintegy 3,5-5,5 millió forintot lehet nyerni 40 millió forint hitelösszeg felvételével és befektetésével.

Miért lehet ez nyereséges?

Negyvenmillió forint szabad felhasználású jelzáloghitelt jelenleg nagyjából 9%-os kamattal lehet igényelni, és ehhez 10 éves kamatperiódus társul, a havi törlesztőrészlet pedig 20 éves futamidővel számolva 354 506 forint – a hitelből vett állampapír havi kamata ennél akár 150 ezer forinttal is magasabb lehet a harmadik évre, de előtte is több, mint a havi törlesztés.

A nyereség kiszámításánál természetesen figyelembe kell venni a hitel előtörlesztési díját és az igényléshez kapcsolódó egyéb költségeket is, illetve az állampapír visszaváltási díjáról sem szabad megfeledkezni! Jelenleg az állampapírt 99%-os árfolyamon váltja vissza az Államkincstár, ha a visszaváltás a futamidő alatt történik.

A kamatokat emellett be is lehet fektetni, ami tovább növeli az elérhető nyereséget; a fentebb említett 5,5 millió forint profit így érhető el 2025-re.

Mire van mindehhez szükség?

Egy megfelelő értékű, tehermentes ingatlan elengedhetetlen ahhoz, hogy hitelből vehessünk állampapírt. Emellett lényeges a megfelelő jövedelem is: egy 40 millió forintos kölcsön igényléséhez jelenleg minimum 710 ezer forintos nettó jövedelemre van szükség, de a bankok elvárhatnak nagyobb jövedelmet is.

Emellett nem árt a pénzügyi tudatosság sem, hiszen az ügylet kockázatos, bár tény, hogy kisebb, mint a korábbi, hasonló tippek esetében. Jelenleg ugyanis forint alapú hitelről van szó, tehát nincs árfolyamkockázat, a kölcsön kamata pedig fix a választott időtávra, vagyis nem kell tartani a törlesztőrészlet jelentős emelkedésétől sem. Az állampapír ráadásul biztonságos befektetési forma, a kamatok és a tőke lejáratkori visszafizetésére az állam garanciát vállal.

A legnagyobb kockázat a hitel pontos törlesztéséhez kapcsolódik, ugyanis annak elmaradása a befektetés – és így a hozam – elvesztését jelenti, azonban erre is létezik megoldás.

A befektetés kamata fedezi a havi törlesztőrészleteket

Érdemes a kölcsönből félretenni az első néhány hónap törlesztőrészletét, és csak a fennmaradó összegből vásárolni állampapírt, így a kötvény első kamatfizetéséig a hiteltörlesztést fedezi a félretett pénz. A kamatfizetés háromhavonta esedékes, és ilyenkor a hitel szintén háromhavi költségét kapjuk meg, vagyis a további törlesztésekre már nem szükséges a havi jövedelemből félretenni.

Így a befektetés gyakorlatilag önfinanszírozóvá válik, viszont fontos tudni, hogy az elérhető nyereség így csökken, mivel valamivel kisebb összeg kamatozik a megtakarítási oldalon. Azonban a hiteltörlesztés biztonságban lesz, és még így is elérhető mintegy 3,6 millió forint nyereség!

Amennyiben szeretnél hitelből venni állampapírt, hasonlítsd össze szabad felhasználású jelzáloghitel-ajánlatainkat, majd indítsd el az igénylési folyamatot online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
2025-05-09

Nyílt bankolás (open banking) 2025-ben – Mit jelent és hogyan profitálhatsz belőle?

A nyílt bankolás 2025-re már nem csupán technológiai újdonság, hanem egyre több ember pénzügyi életének aktív része. Cikkünkben bemutatjuk, mit...

Tovább olvasom
2025-05-08

Befektetési számla banknál vagy brókercégnél? – Előnyök és hátrányok összehasonlítva

Nem tudod, hol érdemes megnyitni a befektetési számládat? Cikkünkben részletesen bemutatjuk a banki és brókercéges megoldások közötti különbségeket, előnyöket és...

Tovább olvasom
2025-05-08

NFC-s fizetés, mit kell tudni róla?

Az NFC-s fizetés gyors, érintésmentes megoldást kínál a mindennapi vásárlások során. A technológia egyre elterjedtebb Magyarországon is, ezért érdemes megismerni...

Tovább olvasom
2025-05-08

Rekordokat dönt a lakossági hitelezés, vajon meddig tarthat a lendület?

2025 első negyedévében történelmi csúcsra ért a lakossági hitelezés Magyarországon: a lakáshitelek és személyi kölcsönök új szerződéseinek összege jelentősen nőtt....

Tovább olvasom
2025-05-07

Ázsia, Amerika, Afrika – Mire figyelj, ha Európán kívül utazol?

Ha Európán kívüli úti célt választasz, fontos, hogy felkészülj a kulturális, egészségügyi és biztonsági különbségekre. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mire érdemes...

Tovább olvasom
2025-05-07

Apple Pay vs. Google Pay – Melyik fizetési rendszer nyújt jobb élményt Magyarországon?

Az Apple Pay és a Google Pay is elérhető Magyarországon, de vajon melyik szolgáltatás kínál kényelmesebb, gyorsabb és biztonságosabb élményt...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával