CIB bannerCIB bannerHirdetés

Mire számíthatunk az ingatlanpiacon 2021-ben?

2021.02.03. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 17. 14:48

A Kínából „világhódító” útjára induló COVID–19 alaposan megváltoztatta az emberek mindennapjait. Teljesen átrendezte az addigi gazdasági trendeket, így a fénykorát élő turizmus és autóipar mellett a folyamatosan növekvő ingatlanpiacot is megrengette. A jövő bizonytalan, de vélhetően az ingatlanpiacon 2021-ben sem várható nagy változás.

Nézzük az előző évek tapasztalatait!

Az utóbbi öt évben, főleg 2015 és 2018 között rendkívül élénk volt az ingatlanpiac, ennek is köszönhető, hogy az lakásárak soha nem látott mértékben kezdtek növekedni. A 2019-es esztendőben már valamivel kevesebb volt a megkötött adásvételek száma, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy főleg Budapesten, de néhány megyeszékhelyen is elérték az ingatlanárak a megfizethetőség határát. Szintén kedvezőtlenül hatott a piacra a Magyar Állampapír Plusz kötvény bevezetése, ami kevesebb kockázattal, kisebb energiabefektetéssel jár, mint az ingatlanvásárlás, azonban a várható hozam körülbelül azonos. A befektetési céllal vásárlók a piac 30 százalékát tették ki, azonban a kötvény bevezetése után eltűntek a piacról. A 2020-as esztendő az addig tapasztalt trendeknek megfelelően kezdődött, azaz erős piaci aktivitás volt megfigyelhető, de jött a COVID–19, ami mindent felülírt. A nyári hónapokig az adásvételi szerződések terén 50 százaléknál is nagyobb visszaesés volt megfigyelhető. A nyári hónapokban aztán rendeződött a helyzet, sőt nőttek is az eladások az előző évekhez képest, hiszen sokan rájöttek, hogy mivel a munkájukat otthonról is el tudják látni, nyugodtan kiköltözhetnek akár véglegesen a fővárosból.

Mi várható az ingatlanpiacon 2021-ben

Összességében elmondható, hogy az utóbbi években a 2018-as esztendő volt a csúcs, ekkor körülbelül 160 ezer lakástranzakciót regisztráltak. Ezután visszaesés volt megfigyelhető, hisz míg 2019-ben 150 ezer, addig tavaly már csak körülbelül 130 ezer adásvételt összegeztek. Ezekből már lehet következtetni arra, mi várható az ingatlanpiacon 2021-ben. Az állam által nyújtott otthonteremtési támogatások, mint például az új lakások áfájának 5 százalékra csökkentése, vagy hogy a CSOK-ot igénylők mentesülnek a vagyonszerzési illetékek alól, várhatóan javulást fognak eredményezni. Pontos adatokat nem lehet prognosztizálni, de az ingatlanpiaci elemzők összesített várakozása alapján nagyjából 130 és 140 ezer közötti üzletkötéssel lehet kalkulálni. Persze azt gyorsan tegyük hozzá, hogy a még mindig jelenlévő vírus könnyen felülírhat minden előzetes becslést.

Amennyiben lakáshitelt szeretnél igényelni, hasonlítsd össze oldalunk segítségével a pénzintézetek legjobb ajánlatait, és válaszd a számodra leginkább megfelelőt!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-11

Mi történik a babaváró hitellel, ha nem születik gyermek?

A babaváró hitel nagy előnye az állami támogatás és a kamatmentesség, de ezek feltétele a gyermekvállalás. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mi...

Tovább olvasom
2025-05-11

Felmondási idő szabályai 2025-ben – Mire figyelj munkavállalóként?

A felmondási idő 2025-ben is kulcsfontosságú eleme a munkaviszony megszüntetésének. A cikk bemutatja, milyen szabályok vonatkoznak a munkavállalóra, mennyi időt...

Tovább olvasom
2025-05-11

Revolut kártya használata Magyarországon – Amit 2025-ben tudni érdemes

A Revolut kártya egyre népszerűbb választás Magyarországon is, különösen a külföldi utazások, online vásárlások és kedvező árfolyamok miatt. Cikkben bemutatjuk,...

Tovább olvasom
2025-05-10

Unicredit netbank 2025 – funkciók, előnyök, tippek

Az Unicredit netbank modern és felhasználóbarát online banki felületet kínál magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt. Cikkünk bemutatja a legfontosabb funkciókat, az...

Tovább olvasom
2025-05-10

PIN kód: minden fontos tudnivaló egy helyen

A PIN kód biztonságod kulcsa: nélküle nem férsz hozzá a bankkártyádhoz, telefonodhoz vagy épp a SIM-kártyádhoz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb...

Tovább olvasom
2025-05-10

Ingyenes készpénzfelvétel: így működik 2025-ben

2025-ben is elérhető az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon, de érdemes tisztában lenni a feltételekkel, a legfrissebb szabályozásokkal és a gyakori...

Tovább olvasom
2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával