CIB bannerCIB bannerHirdetés

Hogyan kaphatnak hitelt az élettársak?

2022.09.06. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 16. 22:14

Hitelt az élettársak is ugyanúgy vehetnek fel, mint bárki más, azonban vannak apróbb különbségek is bizonyos esetekben.

Ha egy hitelt az élettársunkkal együtt szeretnénk felvenni, akkor hiába nem lett hivatalosítva a párkapcsolat, adóstársként fogják őt bejegyezni a hitelszerződésbe. Ez minden jelzáloghitel esetében így van, de egyes bankok sokszor még a személyi kölcsönök igénylése során is kötelezővé teszik, ami valahol érthető, hiszen a bank célja, hogy minél kisebb kockázat mellett nyújtson hiteleket, majd ezekkel profitot termelhessen.

Ez persze nem jelenthet problémát egy jól működő kapcsolatban egyik fél számára sem, ám érdemes tisztában lenni a részletekkel, nehogy egy kellemetlen meglepetés érjen bennünket, amikor hitelért folyamodunk egy bankhoz, épp ezért összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót azok számára, akik hitelt az élettársukkal szeretnének felvenni.

Élettársak és a lakáshitel-igénylés

A bankok szemszögéből nézve teljesen mindegy, hogy hitelt az élettársunkkal, vagy a házastársunkkal karöltve szeretnénk felvenni; gyakorlatilag ugyanúgy kezelik mindkét kategóriát. A hiteligénylés során nyilatkozatot kell tenni a családi állapotról, ami lehet egyedülálló, élettársi kapcsolatban lévő, vagy házas.

Fontos tudni, hogy az együttélés és az élettársi kapcsolat nem ugyanaz: ha egy pár nem él vagyonközösségben, akkor a tagjai hivatalosan egyedülállónak számítanak. Ha pedig valaki egyedülálló, akkor a lakáshitel adósa kizárólag ő maga, és kizárólag ő lehet a tulajdonosa a megvásárolt ingatlannak, sőt, az esetlegesen pótfedezetként bevont ingatlanra is ez vonatkozik.

Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy az egyedülállók mindig egyedül vesznek fel kölcsönt, hiszen előfordulhat olyan eset is, amikor valamelyik rokonukat bevonják a hitelügyletbe, viszont ez nem kötelező jellegű. Ha viszont valaki egy hitelt az élettársával igényel, akkor az élettárs a legtöbb esetben adóstársként fog szerepelni a kölcsönszerződésben. Ez alól viszont kivételt képez, ha a pár mindkét tagja közjegyző, vagy ügyvéd előtt nyilatkozik arról, hogy a megvásárolni kívánt lakás kizárólag az egyik fél tulajdona lesz, mégpedig azé, aki a hiteltörlesztést a saját jövedelméből fizeti.

Ez pedig azt jelenti, hogy az élettárs az ingatlan előnyeiből és kötelezettségeiből nem részesül, így nem tartozik majd bele az élettársi kapcsolat során keletkező vagyonnövekedésbe sem, vagyis a pár különválásakor nem formálhat igényt az ingatlan valamely hányadára sem.

Hogy működik mindez a személyi kölcsönök esetében?

Mint az tudható, a személyi kölcsön a legnépszerűbb hiteltípus; a hitelfelvételek közel fele ezt a konstrukciót célozza. A személyi kölcsön egy fedezet nélküli hitelkonstrukció, amelynél a fedezetet kizárólag az adós igazolt nettó jövedelme jelenti, jelzálog-kötelezettség nem tartozik hozzá.

A bankok többsége – mint fentebb is írtuk – az élettársakat és a házastársakat egy kalap alá veszi, és, mivel többnyire a személyi kölcsön igénylésekor is nyilatkozni kell a családi állapotról, itt is előfordul az, hogy adóstársként kell őt bevonni a hitelügyletbe, ellenkező esetben ugyanis a bank elutasítja a hitelkérelmet.

Fontos tudni, hogy magasabb összegek esetén még akkor is szükség lehet adóstársra, ha a hiteligénylő hivatalosan egyedülállónak számít; ekkor a közeli hozzátartozók közül valaki, vagy akár az élettárs is szóba jöhet.

Akár személyi kölcsönt, akár lakáshitelt szeretnél igényelni, és akár az élettársaddal együtt, akár egyedül, ne feledkezz meg arról, hogy a bankok ajánlatai különböznek egymástól – még az államilag szabályozott hitelkonstrukciók esetében is lehetséges némi eltérés –, ez pedig hatással lehet a pénztárcádra!

Annak érdekében, hogy ezt elkerülhesd, össze kell hasonlítanod a különböző ajánlatokat, és kiválasztani azt, amely a leginkább megfelel az elképzeléseidnek. Oldalunkon ezt egyszerűen és gyorsan megteheted, és, ha megtaláltad, amit kerestél, a hiteligénylést is elindíthatod online, mindössze néhány kattintással!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-11

Mi történik a babaváró hitellel, ha nem születik gyermek?

A babaváró hitel nagy előnye az állami támogatás és a kamatmentesség, de ezek feltétele a gyermekvállalás. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mi...

Tovább olvasom
2025-05-11

Felmondási idő szabályai 2025-ben – Mire figyelj munkavállalóként?

A felmondási idő 2025-ben is kulcsfontosságú eleme a munkaviszony megszüntetésének. A cikk bemutatja, milyen szabályok vonatkoznak a munkavállalóra, mennyi időt...

Tovább olvasom
2025-05-11

Revolut kártya használata Magyarországon – Amit 2025-ben tudni érdemes

A Revolut kártya egyre népszerűbb választás Magyarországon is, különösen a külföldi utazások, online vásárlások és kedvező árfolyamok miatt. Cikkben bemutatjuk,...

Tovább olvasom
2025-05-10

Unicredit netbank 2025 – funkciók, előnyök, tippek

Az Unicredit netbank modern és felhasználóbarát online banki felületet kínál magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt. Cikkünk bemutatja a legfontosabb funkciókat, az...

Tovább olvasom
2025-05-10

PIN kód: minden fontos tudnivaló egy helyen

A PIN kód biztonságod kulcsa: nélküle nem férsz hozzá a bankkártyádhoz, telefonodhoz vagy épp a SIM-kártyádhoz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb...

Tovább olvasom
2025-05-10

Ingyenes készpénzfelvétel: így működik 2025-ben

2025-ben is elérhető az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon, de érdemes tisztában lenni a feltételekkel, a legfrissebb szabályozásokkal és a gyakori...

Tovább olvasom
2025-05-09

Hogyan válassz bankszámlát diákként? – 5 érv a speciális ifjúsági csomagok mellett

Egy jól megválasztott diákszámla rengeteg pénzt, időt és kényelmet spórolhat meg. Megmutatjuk, miért érdemes a speciális ifjúsági csomagokat választani, és...

Tovább olvasom
2025-05-09

Munkáshitel vagy személyi kölcsön – mi a különbség és mikor melyiket?

A munkáshitel és a személyi kölcsön is gyors pénzügyi megoldást kínál, ám jelentős különbségek lehetnek a célcsoport, feltételek és költségek...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával