Megjelent a tervezet: jelentősen olcsóbbak lehetnek az alapszámlák

2023.02.15. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 16. 22:37

Olcsóbbak lehetnek az alapszámlák a Gazdaságfejlesztési Minisztérium rendelettervezete alapján – lássuk a részleteket!

Olcsóbbak lehetnek az alapszámlák – jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium: a jelenlegi díjak az előző évi bruttó minimálbér összegének 1,5%-át teszik ki, de ezt 0,5%-ra módosítják, azaz a jelenlegi 3.000 forint helyett nagyjából 1.000 forint lesz egy fapados bankszámla havi költsége. Tegyük hozzá, az ingyenes ajánlatokat így sem lesz képes megverni, ám jó hír, hogy kevesebbet kell majd bankolásra költenünk.

A Magyar Nemzeti Bank már évek óta szorgalmazza ezt a lépést; elsőként az alapszámlák bevezetésének kötelezettsége volt, amit a kereskedelmi bankokra hárítottak, de ez nem volt elegendő, így most mindenki számára elérhetővé tették a banki szolgáltatásokat.

Mit tartalmaz a bankszámla díja?

A számlavezetési díj alapvetően a banki szolgáltatás, azaz a számlavezetés költsége, azonban ezen felül még akad néhány szolgáltatás, ami ingyenesen vehető igénybe: havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forint készpénzfelvétel bármelyik hazai forint ATM-ből, egy alkalommal, maximum 50 ezer forint összegű, díjmentes készpénzfelvételt bankfiókban, továbbá havi négy darab rendszeres átutalási megbízást, összesen legfeljebb 100 ezer forint értékben.

Miért lehetnek olcsóbbak az alapszámlák?

A 2016-ban „beállított” alapszámla-díj még kifejezetten kedvezőnek számított, ám azóta megemelkedett a minimálbér, és már az akkori, 1.575 forintos, maximális havi díj sem nyújtott hatalmas előnyöket, hiszen az átlagos díjak mindössze 50 forinttal voltak drágábbak.

Létezett persze más megoldás is, hiszen például az Erste Bank már akkor is kínált nulla forintos számlacsomagot, ám azzal a kitétellel, hogy havi 150 ezer forint jóváírásnak mindenképp érkeznie kell a számlára, és, ha ez akárcsak egyetlen alkalommal is elmaradt, a díjakat utólag, egy összegben ráterhelték a számlára.

Érdekesség, hogy a tavalyi minimálbérhez viszonyítva a 3.000 forintos alapszámla-díj nem számít kimondottan olcsónak, ugyanis ennél kedvezőbb ajánlatok is találhatóak a piacon, sőt, akár az ingyenes számlavezetés is elérhető. Persze jóval drágábbak is találhatóak, akár öt számjegyű díjakat is fizethetnénk, ám ezek jellemzően prémium bankszámlák, extra szolgáltatásokkal.

Az alapszámlák esetében azonban feltételeket is szabnak a bankok, így például a számlának csak egyetlen tulajdonosa lehet, ő pedig nem rendelkezhet másik folyószámlával, és a számlához nem kapcsolódhat hitelkeret.

Nagy változás jöhet!

Ha elfogadják a Gazdaságfejlesztési Minisztérium rendelettervezetét, akkor akár komoly változás is megindulhat a számlacsomagok piacán, hiszen a mostani 3.000 forint helyett mindössze 1.000 forint lesz egy alapszámla díja, ami lényegesen kevesebb, mint az átlag. Sokan válthatnak számlacsomagot, sőt, bankot is, bár az ingyenes bankszámláknál még így sem lenne jobb.

Ismerve azonban a magyar lakosság ragaszkodását a megszokott dolgokhoz – így például a bankhoz is –, nem valószínű, hogy sokan élnének a bankváltás lehetőségével, még akkor sem, ha ezzel évi akár 20-30 ezer forintot is spórolhatnának. Ennek ellenére mi csak szorgalmazni tudjuk, hogy mindenki használja ki az egyszerűsített bankváltás lehetőségét, hiszen különösebb procedúra nélkül takaríthat meg jelentős összegeket is.

Az egyszerűsített bankváltás lényege

Korábban, az egyszerűsített bankváltás bevezetése előtt nehézkes volt egyik bankból „átköltözni” a másikba, hiszen gyakorlatilag oda-vissza kellett járkálni egyik bankfióktól a másikig, és mindent az ügyfél intézett. Ez azonban alapjaiban változott meg az egyszerűsített bankváltás lehetőségének bevezetésével.

Az egyszerűsített bankváltás lényege, hogy neked, mint ügyfélnek nincs más dolgod, mint kiválasztani az új bankot és számlacsomagot, majd adnod kell egy meghatalmazást az új banknak, hogy intézze el helyetted a pénzed átmozgatását és a régi számlád megszüntetését. Más a helyzet természetesen, ha a régi bankodnál hiteled is van; ekkor ennél valamivel több ügyintézésre kell számítanod.

Amennyiben új bankszámlát szeretnél nyitni, tekintsd meg oldalunkon a pénzintézetek legjobb ajánlatait, válaszd ki közülük a számodra leginkább megfelelőt, majd indítsd el az egyszerűsített bankváltás folyamatát online, mindössze néhány kattintással!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Provident ujProvident ujHirdetés

Ajánlott hitelek

Super Plus Személyi Kölcsön

THM: 10,6%

Futamidő: 12 - 84 hó

Hitelösszeg: 8.000.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-07-16

Több mint spórolás: pénzügyi intelligencia építése lépésről lépésre

A pénzügyi intelligencia nem csak a spórolásról szól, hanem egy tanulható készségcsomag, ami a tudatos vagyonépítés alapja. Cikkünk lépésről lépésre...

Tovább olvasom
2025-07-16

Hogyan készülj fel a gazdasági válságra 2025-ben? Pénzügyi stratégiák

Hogyan készülj fel a gazdasági válságra 2025-ben? Cikkünk részletes pénzügyi stratégiákat kínál a bizonytalan időkre. Tanulj meg hatékonyan költségvetést készíteni,...

Tovább olvasom
2025-07-15

A hitelkártya okos használatának titkai. Hogyan szabaduljon meg az adósságaitól gyorsabban?

Ismerd meg a hitelkártya okos használatának titkait, és fedezd fel a leghatékonyabb módszereket a meglévő adósságoktól való gyors megszabaduláshoz. Tanuld...

Tovább olvasom
2025-07-15

Infláció elleni védelem: Milyen befektetések jöhetnek szóba?

Az infláció csökkenti a pénz vásárlóerejét, ezért fontos aktívan védekezni ellene befektetésekkel. A cikk részletesen bemutatja az infláció elleni védekezés...

Tovább olvasom
2025-07-15

Lakáshitel 2025: Állami támogatások és piaci trendek.

A 2025-ös lakáshitel piac komplex képet mutat, ahol az állami támogatások (mint a CSOK Plusz) és a piaci trendek (kamatok...

Tovább olvasom
2025-07-15

Mi történik a számláddal halál esetén? – Fontos tudnivalók örökösöknek

A cikk az örökösök számára ad részletes útmutatást az elhunyt hozzátartozó bankszámláinak kezelésével és az örökség átvételével kapcsolatban.

Tovább olvasom
2025-07-15

Ezeket a hibákat ne kövesd el számlaváltáskor!

Bankszámlát váltani sok előnnyel járhat, de a folyamat során könnyű hibázni. Cikkünk bemutatja a leggyakoribb buktatókat a számlaváltáskor, a rossz...

Tovább olvasom
2025-07-14

Így kérhetsz erkölcsi bizonyítványt online – időpont nélkül, egyszerűen

Tudj meg mindent az online erkölcsi bizonyítvány igénylésről! Részletes útmutató lépésről lépésre Ügyfélkapuval, időpont nélkül, egyszerűen és gyorsan. Ismerd meg...

Tovább olvasom
Provident ujProvident ujHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával