Mi történik válás esetén a közös hitellel?

2020.11.29. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 18. 10:36

A válás egy olyan téma, ami sajnos megkerülhetetlen, hiszen hazánkban a házasságok 40%-a nem tart holtomiglan-holtodiglan. Ennek az érzelmi traumán túl komoly anyagi vonzata is van, ráadásul rengeteg ügyintézéssel is jár. Az alábbiakból kiderül, mire kell számítani egy közös hitelnél válás esetén.

Házaspárok esetében mindketten részt kell, hogy vegyenek a hitel igénylésében, azaz egyikük adós, másikuk adóstárs, méghozzá kötelező jelleggel – kivételt képez, ha előtte vagyonmegosztás történik, és ez igazolható. Az adóstárs ugyanúgy felel a hitelért, mint az adós, vagyis a teljes tartozást behajthatják rajra. A közös hitel válás esetén többféle módon is megosztható, illetve elrendezhető, de ehhez a feleknek együtt kell működniük, és fontos, hogy a válást mindenképp jelezni kell a bank felé.

  • Végtörlesztés

Ez talán a legtisztább megoldás, ám feltételezi, hogy a pár rendelkezik akkora vagyonnal, amelyből ez megoldható. A legtöbbször persze nem ez a helyzet, ám ezt is meg kell említeni, mint lehetőséget. 

  • A hitel egyik fél nevére való vétele

Ez azt jelenti, hogy a pár egyik tagja fogja fizetni a közös hitelt válás esetén; ekkor a szerződésmódosítást mindkét félnek alá kell írnia. Persze ez csak abban az esetben lehetséges, ha a hitelt vállaló fél jövedelme elegendő a törlesztésre, amit a JTM szabályozás is befolyásol. Sajnos épp ezért ez a megoldás az esetek többségében nem valósulhat meg.

  • Új adóstárs bevonása az előbbi megoldáshoz

Ezt talán nem kell részletezni: egy új adóstárs megoldást jelenthet, akivel már elérhető a megfelelő szintű hitelképesség.

  • Mindkét fél a hitelben marad

Ha nincs más lehetőség, akkor érdemes közös hitelt válás esetén együttesen fizetni. Amennyiben több hitelről van szó, akkor meg lehet állapodni a hitelek fizetésének megosztásáról, de ebbe a bank nem folyik bele, vagyis az adóstársi viszony ettől még megmarad. 

  • Hitelkiváltás

Amennyiben a bank kap egy vagyonjogi megállapodást a két féltől, amiben rögzítik a felek, hogy egymással szemben milyen kötelezettségeik vannak, és hogy ezen felül további követeléseket nem támasztanak egymással szemben, megoldható a házastárs a közös vagyonból való kivásárlása egy másik hitel által.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Provident ujProvident ujHirdetés

Ajánlott hitelek

Super Plus Személyi Kölcsön

THM: 10,6%

Futamidő: 12 - 84 hó

Hitelösszeg: 8.000.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-07-11

Így működik az Otthon Start hitel

Az Otthon Start hitel egy 2025 szeptemberétől elérhető, államilag támogatott lakáshitel, amelyet első lakást vásárlók vehetnek igénybe. A hitel kamata...

Tovább olvasom
2025-07-11

A legjobb devizaváltási lehetőségek utazóknak és online vásárlóknak

Akár külföldi utazásra készülsz, akár rendszeresen vásárolsz nemzetközi webshopokból, a devizaváltás költségei és lehetőségei komolyan befolyásolják a kiadásaidat. Cikkünk bemutatja...

Tovább olvasom
2025-07-11

10 tipp az Otthon Start programmal kapcsolatban – Útmutató első lakásvásárlóknak

Az Otthon Start program 2025 szeptemberében indul, és első lakásvásárlók számára kínál fix 3%-os kamatozású lakáshitelt, akár 50 millió forintig....

Tovább olvasom
2025-07-10

Költségcsökkentési lehetőségek vállalkozóknak infláció idején

Az inflációs környezet komoly kihívás elé állítja a vállalkozásokat: miközben a költségek gyorsan nőnek, a vásárlóerő gyakran csökken. A cikk...

Tovább olvasom
2025-07-10

Kötelező lesz a digitális ügyfélazonosítás? Mit jelent ez neked?

2025-től a digitális ügyfélazonosítás több szektorban is kötelezővé válhat, különösen pénzügyi szolgáltatások esetén. A cikk elmagyarázza, mit jelent ez a...

Tovább olvasom
2025-07-10

Hogyan védekezz az infláció ellen 2025 második felében?

Bár az infláció 2025-re lassulni látszik, továbbra is valós veszélyt jelent a megtakarításokra és a mindennapi pénzügyekre. Ez a cikk...

Tovább olvasom
2025-07-09

Hogyan változtatja meg a bankolást a mesterséges intelligencia 5 éven belül?

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a pénzügyi szektort, és a bankolás élménye is gyökeresen megváltozik. A cikk bemutatja, milyen hatásokkal...

Tovább olvasom
2025-07-09

Beruházni vagy kivárni? Vállalkozói pénzügyi döntések válságidőben

Válság idején a vállalkozók gyakran a kivárást választják, pedig a körültekintő beruházás akár versenyelőnyt is jelenthet. A cikk bemutatja, mikor...

Tovább olvasom
Provident ujProvident ujHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával