Raiffeisen BannerRaiffeisen BannerHirdetés

Banknavigator
podcast

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb videókról!

Lakáshitellel kapcsolatos kérdések

A lakáshitel egy olyan hitelforma, amely kifejezetten ingatlan vásárlására, építésére, bővítésre, vagy felújítására szolgál. Segítséget nyújt azok számára, akik önerőből nem tudják finanszírozni a fentieket. Az emberek jelentős része vett már igénybe, a vagy az élete során vesz majd igénybe lakáshitelt valamilyen formában, azaz népszerű szolgáltatásról van szó. A felvett hitelösszeg csak lakáscélra használható.

Banktól és szolgáltatástól függ, hogy milyen feltételek árán juthatunk lakáshitelhez, de az általánosságban elmondható, hogy fontos az önerő és a jövedelmi helyzet. A bankok az ingatlan becsült forgalmi értékének legfeljebb nyolcvan százalékát hitelezhetik meg, de a legtöbb pénzintézet ennél lejjebb húzza meg a határt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legtöbbször 30-40-50 százalékos önerővel kell számolnunk egy-egy konstrukcióban.

Először is ki kell tölteni egy erre vonatkozó nyomtatványt, amelyben a felvenni kívánt hitellel, a pénzügyi helyzetünkkel, valamint a megvásárolandó és fedezetként bevonandó ingatlannal kapcsolatos kérdésekre kell választ, azokról információt adni. Továbbá szükség van a szóban forgó ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapjára, amelyen legalább széljegyként fel van tüntetve a tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmünk. Családi ház, ikerház, sorház vagy építési telek esetén egy 90 napnál nem régebbi helyszínrajzot vagy térképmásolatot is be kell nyújtani. Ezt a földhivatalban lehet beszerezni. Ezután következik az értékbecslés, amelyet a bank végeztet el, majd jön maga a hitelbírálat.

Például amiatt, ha szerepelünk a KHR listán, nincs meg a három hónapos, folyamatos munkaviszonyunk, nem elég magas a jövedelmünk, nincs meg az önerőnk, vagy a megfelelő fedezetünk.

Nagy a szórás, a bankon és rajtunk múlik, milyen hosszú lesz a törlesztés ideje, amely akár 30 évig is eltarthat. A futamidő alatt egyébként a törlesztőrészlet a legtöbb esetben többször is változik, az, hogy milyen gyakran váltják egymást a kamatperiódusok (az az időszak, amely alatt a hitel kamata változatlan), a konstrukciótól függ. Az olcsóbb hitelek törlesztőrészlete gyakrabban változik, a drágább lakáshitelek pedig kiszámíthatóbbak.

Sokféle plusz díjjal kell számolnunk, ha lakáshitelt veszünk fel. Ilyen például a szerződés közjegyzői okiratba foglalása, vagy a különböző földhivatali díjak megtérítése, ezeket – bizonyos akciók keretein belül – a bankok magukra vállalhatják. Lakáshitel kérelmünk pozitív elbíráláshoz szükség van lakásbiztosítás kötésére is.

Ha késünk a törlesztőrészletekkel, még lehet megoldás, ilyen esetben minden alkalommal szükséges egyeztetni az adott pénzintézettel. Ha a csúszás állandó és elérkezünk a szerződésben meghatározott időhatárhoz, akkor a bank felmondhatja a szerződést, egy összegben követeli vissza a tartozást és a fedezetként szolgáló ingatlan elárverezésre kerülhet.

A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

További kérdés kategóriák

Pénzügyi újdonságok

Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.

2026-06-29

Hitelfedezeti biztosítás személyi kölcsön mellé: biztonsági háló vagy felesleges pluszdíj?

A hitelfedezeti biztosítás személyi kölcsön mellett csak akkor teremt valódi értéket, ha a fedezet illeszkedik az adós jövedelmi és családi...

Tovább olvasom
2026-06-29

Revolut devizaváltás nyaralás előtt: olcsó kiskapu vagy félreértett árfolyamcsapda?

A Revolut nyaralás előtti devizaváltása akkor ad érdemi előnyt, ha az utazó a csomaglimiteket, a hétvégi felárat és a készpénzfelvételi...

Tovább olvasom
2026-06-26

Első házasok kedvezménye: a kis adóelőny, amit sok pár egyszerűen elfelejt igényelni

Az első házasok kedvezménye kis összegű, mégis tervezhető adóelőny, amely a fiatal házaspárok havi pénzáramlását javíthatja. A cikk bemutatja, mikor...

Tovább olvasom
2026-06-26

Nem minden jövedelem egyforma: mit fogad el a bank személyi kölcsönnél, és mit nem?

A személyi kölcsön bírálatánál nem minden bevétel számít azonos erővel. A bank a rendszeres, igazolt és fenntartható jövedelmet értékeli, miközben...

Tovább olvasom
2026-06-25

10% önerővel lakást venni: kinek lehet valós esély, és hol bukhat el a hitelbírálat?

A 10 százalékos önerő nem automatikus belépő a lakáshitelhez, hanem szigorúbb banki vizsgálatot kiváltó finanszírozási helyzet. A döntést a JTM,...

Tovább olvasom
2026-06-24

CIB számlacsomag díjak: a bankkártya és az utalás költségeinél jönnek a valódi különbségek

A CIB számlacsomag díjainál sok ügyfél elsőként a havi számlavezetési díjat nézi, pedig a valódi különbségek gyakran nem itt, hanem...

Tovább olvasom
2026-06-23

Cofidis személyi kölcsön online igényléssel: mikor lehet gyors megoldás, és mikor érdemes óvatosnak lenni?

A Cofidis személyi kölcsön online igényléssel kényelmes megoldás lehet, ha gyorsan kell szabadon felhasználható forrás, és az ügyfél hitelprofilja rendezett....

Tovább olvasom
2026-06-23

Cégautóadó okosan: mikor terheli túl a vállalkozást egy rosszul választott autó?

A cégautó sok vállalkozásban egyszerre munkaeszköz, státuszszimbólum és költségoptimalizálási kérdés. A rosszul megválasztott autó viszont nemcsak magasabb havi lízingdíjat vagy...

Tovább olvasom