TRIVE BannerTRIVE BannerHirdetés

Banknavigator
podcast

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb videókról!

Hogyan lehet részt venni a Széchenyi Kártya Programban?

2020.06.29. Szerző: banknavigator.hu Utoljára módosítva: 2020. június 29. 12:00

Ki kell választani a számunkra megfelelő hitelkonstrukciót, majd beszerezni és kitölteni az igényléshez szükséges dokumentumokat. Bankot is kell választani, majd ott időpontot egyeztetni. Tudni kell, hogy a Széchenyi hitel cégek vásárlására vagy tulajdonrész vásárlásra nem használható fel. A vállalkozásnak legalább egy éves lezárt múlttal kell rendelkeznie. A vállalkozásnak nem lehet lejárt tartozása, köztartozása, és nem lehet tartósan veszteséges, emellett más feltételek is akadnak.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Raiffeisen BannerRaiffeisen BannerHirdetés

Ajánlott hitelek

eHitel Expressz

THM: 9,96%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 500.000 Ft

Promóció

K&H kiemelt személyi kölcsön

THM: 10,8% - 21,2%

Futamidő: 24 - 120 hó

Hitelösszeg: 3.000.000 Ft - 15.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,29%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Pénzügyi újdonságok

Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.

2026-04-09

Milyen pénzügyi hibákat követnek el a legtöbben megtakarításkor?

A legtöbb megtakarítási hiba nem ott kezdődik, hogy valaki nem tesz félre, hanem ott, hogy rossz szerepet ad a pénzének....

Tovább olvasom
2026-04-09

K&H vállalkozói bankszámla akció 2026-ban: megéri most számlát nyitni?

A K&H vállalkozói bankszámla akciója 2026-ban azért érdekes, mert nem egyetlen kedvezményre épül, hanem több, egymásra rakott előnyt kínál az...

Tovább olvasom
2026-04-08

Munkáshitel 2026-ban: kinek éri meg igazán, és mit mutatnak a friss adatok?

A Munkáshitel 2026-ban is az egyik legérdekesebb támogatott hitelkonstrukció a fiatal dolgozók számára, mert kedvező feltételekkel nyújthat szabadon felhasználható forrást....

Tovább olvasom
2026-04-08

3 millió forint személyi kölcsön: mennyi lehet a törlesztő, és mitől függ valójában?

Egy 3 millió forintos személyi kölcsön havi törlesztője első ránézésre egyszerű kérdésnek tűnik, de a valóságban jelentős különbségek lehetnek az...

Tovább olvasom
2026-04-07

Mi a különbség a megtakarítás és a befektetés között?

Sokan ugyanannak gondolják a megtakarítást és a befektetést, pedig valójában két eltérő pénzügyi logika áll mögöttük. Az egyik elsősorban a...

Tovább olvasom
2026-04-04

Hol érdemes pénzt tartani 2026-ban?

2026-ban a pénztartás kérdése már nem csak biztonsági, hanem stratégiai döntés is. Az alacsonyabb infláció és a még mindig viszonylag...

Tovább olvasom
2026-04-03

Gyorskölcsön 2026-ban: mikor jó megoldás, és mikor lehet drága hiba?

A gyorskölcsön sokak számára a legkézenfekvőbb megoldásnak tűnik, amikor hirtelen pénzre van szükség, de a gyorsaság önmagában még nem jelent...

Tovább olvasom
2026-04-02

Hitelképesség javítása 30 nap alatt: mit fogad el a bank a gyakorlatban?

A hitelképesség javítása 30 nap alatt nem azt jelenti, hogy egy hónap alatt teljesen új pénzügyi múltat építesz, hanem azt,...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával