CIB bankszámla bannerCIB bankszámla bannerHirdetés

Banknavigator
podcast

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb videókról!

Szigorodott a hitelbírálat – mire figyeljünk hiteligényléskor?

2020.09.08. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 18. 10:40

Szigorodott a hitelbírálat a koronavírus-járványnak „köszönhetően”, hiszen a veszélyhelyzet miatt leblokkolt a gazdaság, sokan veszítették el a munkahelyüket, és a kormány által megszabott alacsony kamat, illetve THM is rányomta a bélyegét a hitelezésre. Nem kell azonban nagyon súlyos nehezítésre gondolni, bár még így is lesznek olyanok, akik számára sokkal nehezebb, sőt, akár lehetetlen is lesz hitelhez jutni.

Szigorodott a hitelbírálat jelen esetben azt jelenti, hogy bizonyos feltételeket megváltoztattak – legalábbis a legtöbb banknál ez a helyzet. Az első és leglátványosabb nehezítés az elvárt jövedelem emelkedése: sok pénzintézetnél, ahol a koronavírus megjelenése előtt viszonylag könnyen lehetett kedvező kondíciókkal bíró hitelekhez jutni, most akár havi nettó 250.000 forint is lehet az elvárt jövedelem, amit igazolni is kell három hónapra visszamenőleg. Ehhez még hozzá tartozik az is, hogy a bankok nem csak a jövedelem mértékét, de annak forrását is vizsgálják.

Persze a legtöbb hitelintézetnél az igényléshez szükséges elvárt minimum továbbra is 100-150.000 forint között található, és nem csak a személyi kölcsönöknél, hanem a jelzáloghitelek esetében is. Az ily módon szigorodott hitelbírálat elsősorban azokat érinti hátrányosan, akik csupán minimálbért, illetve a  garantált bérminimumot tudják igazolni. Emellett azt is meg kell említeni, hogy ez a teljes állásban dolgozókra vonatkozik, azaz a részmunkaidőben foglalkoztatottak – és ilyenből sok van a koronavírus miatt – még kevésbé tudnak most hitelt felvenni.

Ezen felül természetesen problémát jelenthet a JTM, vagyis a Jövedelemarányos Törlesztési Mutató is, hiszen a jövedelem ennek értelmében nem terhelhető teljes egészében, csupán 50%-ig (illetve 500.000 forint nettó jövedelem esetén 60%-ig). Aki alacsony jövedelemmel rendelkezik, annak egyrészt nem biztos, hogy adnak hitelt, és ha mégis, nem fog tudni magas összeget igényelni még akkor sem, ha a futamidőt az elérhető maximumig tolja ki.

Ha tehát hitelt szeretnél felvenni, számítanod kell rá, hogy nehezebb lesz elérni a célodat. Oldalunkon megtalálod a bankok legjobb ajánlatait, és a szigorodott hitelbírálat feltételeit is megtekintheted, így könnyen megtalálhatod azt a típust, amelyre van esélyed. Ha kérdésed lenne, tedd fel nekünk megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Bankszámla bannerBankszámla bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

K&H személyi kölcsön

THM: 10,8% - 21,2%

Futamidő: 24 - 120 hó

Hitelösszeg: 500.000 Ft - 15.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,29%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Extra25 kölcsön

THM: 9,4%

Futamidő: 25 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft -1.300.000 Ft

Promóció

Pénzügyi újdonságok

Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.

2026-05-18

Provident Extra25 kölcsön 9,0%-os fix kamattal: kedvező lehetőség, ha tudatosan tervezel

A Provident Extra25 kölcsön 2026-ban azért lehet figyelemre méltó ajánlat, mert 9,0%-os fix kamattal, 25 hónapos futamidővel és előre tervezhető...

Tovább olvasom
2026-05-18

Bankszámlahasználat okosan 2026-ban: így kerülheted el a felesleges díjakat és pénzügyi hibákat

A bankszámlahasználat ma már jóval többről szól, mint arról, hogy hová érkezik a fizetésed. A digitális bankolás, az azonnali utalás,...

Tovább olvasom
2026-05-15

Mi az a tőkeáttételes befektetés, és miért veszélyes kezdőknek?

A tőkeáttételes befektetés első ránézésre vonzó lehet, mert kisebb saját pénzzel is nagyobb piaci pozíciót lehet nyitni. Kezdőként azonban éppen...

Tovább olvasom
2026-05-15

Utazás Európán kívül: mennyibe kerül egy körút az USA-ban?

Egy USA-körút ma már nemcsak repülőjegyből és szállásból áll, hanem árfolyamkockázatból, biztosításból, helyi közlekedésből, borravalóból és mindennapi szolgáltatási költségekből is....

Tovább olvasom
2026-05-14

Nyári fesztiválutak: mennyibe kerül eljutni és megszállni?

A nyári fesztiválutak 2026-ban már nemcsak a belépőjegyek áráról szólnak, hanem az utazás, a szállás, az étkezés és a helyszíni...

Tovább olvasom
2026-05-13

Magyar fejlesztésű időjárási oldal hódítja meg New Yorkot

A magyar fejlesztésű MeteoNavigator New Yorkban is elérhetővé vált, és nem egyszerű városi időjárás-előrejelzést kínál, hanem utcaszintű mikroklíma-adatokkal segíti a...

Tovább olvasom
2026-05-13

Pénzmegtakarítás nyaralásra: így gyűjtsd össze az utazás árát hitel nélkül

A nyaralásra félretenni nemcsak spórolási kérdés, hanem tudatos pénzügyi tervezés is. Ha előre kiszámolod a szállás, utazás, étkezés, biztosítás és...

Tovább olvasom
2026-05-13

SZJA-bevallás 2026: ezekre figyelj, mielőtt véglegesíted az adóbevallásod

Az SZJA-bevallás 2026-ban is sokaknak automatikusan elkészül, de ez nem jelenti azt, hogy ellenőrzés nélkül érdemes jóváhagyni. A bevallási tervezetben...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával