Törlesztési moratórium – mit kell tudni

A törlesztési moratórium azon szerződéseket érinti, amelyek az életbe lépésekor, vagyis március 18.-án éjfélkor már folyósítottak, és csakis az élő szerződések esnek a hatálya alá. A lakosság számára elérhető hiteltípusok közül a jelzáloghitelek, a személyi kölcsönök, az autóhitelek, a gyorskölcsönök, az áruhitelek és a diákhitel fizetéshalasztására alkalmazható a fizetési moratórium. A pénzügyi lízingszerződésekre és a munkáltatói kölcsönszerződésekre is vonatkozik. A még fel nem mondott kölcsönökre érvényes lesz a fizetési haladék. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy ha elmaradásban vannak, akkor a be nem fizetett részleteket a moratórium ideje alatt követelni fogják-e. Fontos még, hogy a magáncsődöt kérő, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevő adósokra is érvényes a törlesztési moratórium.

Kivételt képeznek a törlesztési moratórium alól a már felmondott szerződések, valamint a hitelkeretek, hitelkártyák és a vállalati hitelkeretek is. Mivel ezeknek se futamideje, se törlesztőrészlete nincs, viszont a későbbiekben megjelenő részletszabályok kitérhetnek ezekre is, egyelőre azonban még nincs fejlemény az esetükben.

A törlesztési moratóriumot nem kell igényelni, mivel automatikus. Vagyis, ha élni szeretnél vele, akkor nincs teendőd. A bank felé kizárólag abban az esetben kell jelezned, ha a hiteltörlesztést folytatni szeretnéd. Tudnod kell, hogy a törlesztési moratórium nem egyenlő az adósság elengedésével, csak egy átmeneti állapotot jelent. Lényeges tudnivaló még, hogy a törlesztőrészleteid mértéke 2021. januártól sem fog megváltozni. A hiteled futamideje meghosszabbodik, méghozzá annyival, ahány hónapig tartott a moratórium.

Természetesen le is mondhatsz a törlesztési moratórium lehetőségéről, és erre nem csak most van lehetőséged, hanem 2020. december 31-ig bármikor. De abban az esetben sem kell aggódnod, ha jelenleg még lemondtál róla, mivel a megszabott időszakon belül bármikor élhetsz ezzel a lehetőséggel. Ha viszont úgy érzed, hogy a koronavírus-járvány nem okoz anyagi problémát, akkor még jobban is jársz, ha lemondasz a moratóriumról. Mert a kamatokat számolja a bank ez idő alatt is, és később részletekben kell majd megfizetned. Ráadás, hogy így a teljes visszafizetett összeg is emelkedni fog.

Tanácsunk: alaposan fontold meg, hogy valóban szükséged van-e a törlesztési moratóriumra, és ha nem, akkor jelezd a bankod felé a döntésedet, mert így nem csak Te jársz jobban, de a gazdaság is!

Gyakran Ismételt Kérdések

A kormány által rendeletbe foglalt lehetőség, amelynek időtartama során az adós átmeneti haladékot kap a törlesztőrészletek befizetésére, tehát meghatározott időn keresztül nem kell megfizetnie a havi törlesztési kötelezettségeit.

A tőke, a kamat, illetve a díjak megfizetése alól mentesülsz a moratórium ideje alatt, vagyis nem kell semmit sem fizetned 2020. december 31.-ig.

Nem, a hiteledet a törlesztési moratórium vége, vagyis 2020. december 31. után maradéktalanul meg kell fizetned.

Nem, hiszen a moratórium csupán egy fizetési haladék, vagyis átmenetileg nem kell befizetned a törlesztőrészleteket, viszont ez nem azt jelent kamatelengedést is. A szüneteltetés alatt számított kamatokat utólag kell befizetned egyenlő részletekben a teljes futamidő alatt.

2020. március 19.-től 2020. december 31.-ig tudod kihasználni ezt a lehetőséget, és 9 vagy 10 részlet megfizetését halaszthatod el, de a kormány meg is hosszabbíthatja az idejét.

Az összes fogyasztási hitel- és lízingtípusra, valamint a jelzáloghitelekre, ám nem szabad elfelejtened, hogy a kölcsönnek 2020. március 18.-ig már élnie kell, tehát az új, 2020. március 18. után folyósított hitelekre nem vonatkozik.

A folyószámlahitelekre, a hitelkártyákra, valamint a vállalati hitelkeretre is alkalmazható, de a hitelkeretek esetében nem értelmezhető, ám a későbbi részletszabályozások megoldást kínálhatnak erre a problémára is.

Természetesen.

Igen, mivel szintén fogyasztási hiteleknek számítanak törlesztőrészletekkel és futamidővel.

A felmondott hitelekre nem érvényes, hiszen a szerződésük megszűnt. Az egy-két hónapos elmaradásba került kölcsönökre azonban igen, mivel a hitelszerződés még érvényes, viszont pillanatnyilag azt nem tudjuk, hogy az elmaradások követelését is szüneteltetik-e a bankok.

Igen, a szüneteltetés a bérletidíj-fizetés és a vételárrészlet-fizetés kötelezettségére is alkalmazható.

Nem emelkedhetnek a törlesztőrészletek a korábbi szintjük fölé. Mivel a kamat elengedése nem jelent szüneteltetést, a futamidő kitolása szükséges annak érdekében, hogy a törlesztőrészlet a korábbi szinten maradhasson.

A hitel aktuális tőketartozása, a hátralévő futamidő és az adott hitelre érvényes kamat szükséges a futamidő meghosszabbodási idejének kiszámításához.

A törlesztőrészletnek nem szabad emelkednie a moratórium végeztével, azonban ehhez a futamidőt kell meghosszabbítani, és így a teljes visszafizetendő összeg emelkedik.

Azért, mert a hitel a szüneteltetés alatt is kamatozik, a moratórium lejárta után pedig ennyivel emelkedni fog a tartozás összege. A törlesztőrészlet viszont nem emelkedhet, ezért a futamidő meghosszabbításával csökkentik a moratóriumot megelőző szintre, ami miatt megnő a teljes visszafizetendő összeg.

Változó kamatozású hitel esetén igen, vagyis csak a fix kamatozású hitelek maradnak változatlanok. A moratóriumra vonatkozó rendeletek nem vonatkoznak semmilyen formában a hitelek eredeti kamatozására.

Nem kell semmit sem tenned, ha szeretnél átmenetileg mentesülni a hiteled törlesztőrészletének megfizetése alól, mivel a moratórium automatikus.

Természetesen nem. Kérheted a továbbiakra is, hogy a hiteled törlesztése az eredeti feltételeknek megfelelően működjön, viszont ezt jelezned kell a bankodnak. A pénzintézetek várhatóan más-más módokon fogják az ügyfeleik erre vonatkozó nyilatkozatát kérni.

Ha minden törlesztőrészletet összeadunk, akkor a teljes, visszafizetendő összeg megnő, mivel a moratórium során keletkező kamattartozást is be kell fizetni, viszont pénzügyi értelemben jobban járhatsz, hiszen később kell befizetned a tartozást.

Természetesen, Ha biztos vagy benne, hogy stabil a jövedelmed, akkor lehetőséged lesz év vége előtt visszaállítani a hiteled állapotát, és folytatni a törlesztést.

Mivel minden hitelszerződésben szerepel, hogy az adós a tartozását a futamidő vége előtt részben, vagy egészben visszatörlesztheti, ez biztosított a törlesztési moratórium ideje alatt is, ám ez az elő- és végtörlesztési díjakat nem érinti.

Amennyiben az anyagi helyzeted megengedi, akkor természetesen, mivel az előtörlesztés segítségével a jövőbeli kamatfizetés terhe is lekerül a válladról.

Previous

Next

Legutóbbi blogbejegyzések

Mire van szükség a falusi CSOK igényléshez? Kell hozzá önerő?

Mire van szükség a falusi CSOK igényléshez? Kell hozzá önerő?

2020.06.06.

Már hónapok óta lehetőség van falusi CSOK támogatáshoz jutni, de az ingatlan vásárlásra és felújításra használható, támogatott hitellel kapcsolatban még mindig nagyon sok kérdés merül fel. Az egyik legfontosabb: kell hozzá önerő?

Tovább olvasom
Mi történik a biztosítással, ha nem tudom fizetni?

Mi történik a biztosítással, ha nem tudom fizetni?

2020.06.02.

Ha a fenti kérdést – vagyis hogy mi történik a biztosítással, ha nem fizeted – röviden szeretnénk megválaszolni, akkor gyorsan véget érne a cikk, hiszen csupán annyi a következmény, hogy felmondják, mégpedig a biztosító által megszabott türelmi idő leteltével. Vannak azonban olyan tényezők is, amelyek meglehetősen változatossá teszik a végkifejletet, kezdve a biztosítás típusával, azaz a felmondás csak az egyik következmény, illetve lehetőség.

Tovább olvasom
Milyen hitelek érhetőek el oldalunkon?

Milyen hitelek érhetőek el oldalunkon?

2020.05.29.

Ha hitelt szeretnél felvenni, akkor azt manapság már online is megteheted a legtöbb esetben. Oldalunk is ezért jött létre: a lehető legtöbb hitellehetőséget szeretnénk kínálni ügyfeleinknek. És hogy milyen hitelek érhetőek el nálunk? Az alábbiakból megtudhatod!

Tovább olvasom
A Budapest Bank személyi kölcsöne oldalunkon már elérhető!

A Budapest Bank személyi kölcsöne oldalunkon már elérhető!

2020.05.28.

A Budapest Bank személyi kölcsöne új hiteltermék, amit a korábbiak alapján, de a legújabb igényekre fejlesztettek ki. A jelenlegi, járványveszélyes helyzet nem állította le a banki konstrukciók megjelenését, csupán módosította a lehetőségeket, és ehhez mindenkinek, így a pénzintézeteknek is alkalmazkodni kell, azaz szükséges az online lehetőségek fejlesztése is.

Tovább olvasom