TRIVE BannerTRIVE BannerHirdetés

Banknavigator
podcast

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb videókról!

Eldőlt, ki maradhat a hitelmoratóriumban októbertől

2021.09.14. Szerző: Horák Árpád Utoljára módosítva: 2023. július 14. 11:30

A kormány a legutóbbi sajtótájékozatóján utalt arra, hogy nem hagyja cserben a rászorulókat, és szeptember vége után is lehetőséget biztosít majd arra, hogy a hitelmoratóriumban maradhassanak. De ki az, akinek ezután sem kell törlesztenie? Lássuk, mit tudunk eddig.

A négy mentességet kapó csoport

Bár a hitelmoratóriumot igénybevevők köre szűkül, közel hetven százalékuk maradhat a moratóriumban, ha szeretne. Az elmondottak alapján úgy tűnik, megszűnik az automatikus jelleg, és az eddigi gyakorlattal szemben már azt kell kérni, ha a hitelmoratóriumban akarunk maradni. És ki az, aki kérheti ezt? A nyugdíjasoknak lehetőségük lesz arra, hogy továbbra is felfüggesszék a hitelük törlesztését. A gyereket nevelők, a gyermeket várók, a családok is megkapják ezt a lehetőséget. Azok pedig, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük, ugyanúgy nem kell fizetniük, ha nem szeretnének. Szintén maradhatnak a moratóriumban a közfoglalkoztatottak. (a közmunkások)

A kormány a vállalkozásokra is gondolt. A vállalkozások közül azok a cégek maradhatnak benne a hitelmoratóriumban, akiknél az árbevétel legalább huszonöt százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Maradni vagy nem maradni?

Egyre tisztábban látszik tehát a kormány szándéka. Jelenleg úgy tűnik, hogy a jövő év júliusáig meghosszabbításra kerülő hitelmoratóriumban az azt most is igénybe vevők több, mint fele maradhat majd bent, bár azt már kérvényezni kell majd, eltérően az eddigi gyakorlattól. A nyugdíjasok, a gyereket nevelők és a csökkenő jövedelmet igazolók, és a közmunkások lesznek a továbbra is kedvezményezettek.

A pontos információk megjelenése után döntési helyzetbe kerülők mérlegelhetik, hogy továbbra is élnek-e majd a hitelmoratórium nyújtotta törlesztéshalasztással. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis többször adott már ki figyelmeztetést, és a moratórium elhagyására biztatta az ügyfeleket. Több bank ugyancsak sorol fel érveket a moratórium elhagyása mellett. Az MNB példákon keresztül mutatja meg, hogy a moratórium igénybevétele súlyos anyagi következménnyel járhat. Érdemes tehát tájékozódni az újabb döntés előtt.

Kinek jó ez?

A bankoknak biztos. Érdekes hozadéka a lakosság tehermentesítését célzó hitelmoratóriumnak, hogy a bankok rekord félévet zártak. A növekvő hitelállomány is hozzátett a nyereséghez, a hitelállomány pedig azért növekszik, mert az újabb hitelek kihelyezése mellett a hitelmoratórium miatt az ügyfelek egy része nem fizette vissza a hitelét. Mert nem kellett.

A vírushelyzet utáni első sokkban komoly segítséget jelentett a hitelmoratórium nem egy magyar családnak. A moratórium elhúzódása miatt azonban érdemes fontolóra venni a kilépést, és törlesztés folytatását.

Szeptember harmincadikán lejár a hitelmoratórium. Lesz folytatás. 2021. október 31-ig a jelenlegi formájában marad fenn a moratórium, utána már csak a rászorulók vehetik igénybe.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Raiffeisen BannerRaiffeisen BannerHirdetés

Ajánlott hitelek

K&H kiemelt személyi kölcsön

THM: 11,4% - 13,0%

Futamidő: 24 - 96 hó

Hitelösszeg: 3.000.000 Ft - 15.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,68% - 11,29%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Pénzügyi újdonságok

Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.

2025-11-14

Milyen jogod van vásárlóként akciós termékeknél?

Akciós termékeknél ugyanúgy megillet a jótállás, szavatosság, csere és pénzvisszafizetés joga, mint teljes áron, kivéve, ha a leértékelés oka egy...

Tovább olvasom
2025-11-14

Kamatstop 2026. június 30-ig: mit jelent a meghosszabbítás a hiteledre, és érdemes-e most lépned?

A kormány 2025. november 13-i Kormányinfón bejelentette, hogy a lakossági kamatstop újabb fél évvel, 2026. június 30-ig meghosszabbodik, és a...

Tovább olvasom
2025-11-13

Hogyan lépj elő vezető pozícióba tudatos karriertervezéssel?

Gyakorlati útmutató ahhoz, hogyan tervezz és hajts végre vezetői előrelépést: saját helyzetfelmérés, célpozíció bontása készségekre és eredményekre, 90 napos láthatósági...

Tovább olvasom
2025-11-13

Otthon Start + CSOK Plusz: november 15-től új esélyek első lakásra – ezek a legfontosabb könnyítések

A 2025. november 12-én megjelent Magyar Közlöny új szabályokat hoz az Otthon Start FIX 3%-os lakáshitelre és a CSOK Pluszra....

Tovább olvasom
2025-11-13

Külföldön dolgozol, de itthon vásárolnál lakást: milyen banki feltételek vonatkoznak rád?

Áttekintjük, hogyan bírálják el a külföldi jövedelmet: milyen iratok kellenek, hogyan számol a bank az árfolyamkockázattal, mennyi önerőt várhat el,...

Tovább olvasom
2025-11-12

Végrehajtói költségek: mennyibe kerül, és ki fizeti?

Elmagyarázzuk, milyen elemekből állnak a végrehajtói költségek, ki és mikor fizeti őket, hogyan nőhet a tartozásod a folyamat közben, és...

Tovább olvasom
2025-11-12

Több bank is kínál 10% önerőtől Otthon Start-ot: mire figyelj, ha jogosult vagy?

Áttekintjük, hogyan érdemes felkészülni a 10% önerős Otthon Start-hitelre: mit kérnek a bankok, hol csúszhat el az ügylet az értékbecslésen,...

Tovább olvasom
2025-11-11

Év végi egészségpénztári befizetés: mennyit tegyél be az adójóváíráshoz?

Lépésről lépésre megmutatjuk, hogyan határozd meg az optimális év végi befizetést az egészségpénztárba, és hogyan maxold ki az adójóváírást.

Tovább olvasom
Provident ujProvident ujHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával