A CSOK, teljesen nevén Családi Otthonteremtési Kedvezmény egy ingatlancélú állami támogatás, amely 2015 nyarán lépett életbe. Új és használt lakáshoz egyaránt igénybe vehető, építéshez és bővítéshez használható a támogatás. Két része van: a vissza nem térítendő állami támogatás, valamint a mellé igényelhető kedvezményes kamatozású jelzáloghitel.
Az állami támogatás mértéke maximum 10 millió forint. Az elérhető támogatás nagysága a következő tényezőktől függ:
– meglévő, vagy vállalt gyermekek számától
– attól, hogy új, vagy használt ingatlanra fordítjuk a támogatást
– a lakás, vagy ház méretétől
Az államilag garantált, kedvezményes kamatozású jelzáloghitel maximális összege jelenleg 15 millió forint. A hiteligénylés feltétele legalább két meglévő, vagy vállalt gyermek.
Sokféle feltétel van, attól függően, hogy milyen támogatást szeretnénk igénybe venni, illetve milyen helyzetben vagyunk jelenleg, mennyi gyermekünk van. Például meglévő gyermekek után házastársak, élettársak és egyedülálló szülők egyaránt igényelhetik, életkoruktól függetlenül. Előre vállalt gyermek után viszont csak házaspárok, akik közül legalább az egyik félnek 40 év alattinak kell lennie. Az igénylőnek nem lehet 5 000 forintot meghaladó köztartozása, illetve a TB jogviszony is számít.
A CSOK azért jó, mert könnyebbé teszi a gyermeket nevelő házaspárok ingatlanszerzését. Az állam hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekes családok jobb körülmények között élhessenek.
Amennyiben az igénylő teljesíti a szerződéses feltételeket, a CSOK támogatást nem kell visszafizetni. A CSOK egy vissza nem térítendő támogatás.
A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.
Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.
Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.
Akciós termékeknél ugyanúgy megillet a jótállás, szavatosság, csere és pénzvisszafizetés joga, mint teljes áron, kivéve, ha a leértékelés oka egy...
A kormány 2025. november 13-i Kormányinfón bejelentette, hogy a lakossági kamatstop újabb fél évvel, 2026. június 30-ig meghosszabbodik, és a...
Gyakorlati útmutató ahhoz, hogyan tervezz és hajts végre vezetői előrelépést: saját helyzetfelmérés, célpozíció bontása készségekre és eredményekre, 90 napos láthatósági...
A 2025. november 12-én megjelent Magyar Közlöny új szabályokat hoz az Otthon Start FIX 3%-os lakáshitelre és a CSOK Pluszra....
Áttekintjük, hogyan bírálják el a külföldi jövedelmet: milyen iratok kellenek, hogyan számol a bank az árfolyamkockázattal, mennyi önerőt várhat el,...
Elmagyarázzuk, milyen elemekből állnak a végrehajtói költségek, ki és mikor fizeti őket, hogyan nőhet a tartozásod a folyamat közben, és...
Áttekintjük, hogyan érdemes felkészülni a 10% önerős Otthon Start-hitelre: mit kérnek a bankok, hol csúszhat el az ügylet az értékbecslésen,...
Lépésről lépésre megmutatjuk, hogyan határozd meg az optimális év végi befizetést az egészségpénztárba, és hogyan maxold ki az adójóváírást.