Mennyi foglalót kell fizetni, és milyen esetekben jár vissza?

2021.07.16. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 17. 10:14

Azt, hogy mennyi foglalót kell fizetni, valamivel nehezebb meghatározni, mint azt, hogy mikor kötelező visszafizetni. Mutatjuk, mire kell figyelned, ha ingatlant szeretnél vásárolni!

Azt, hogy mennyi foglalót kell fizetni lakásvásárlás esetén, semmilyen szabály nem mondja ki, ám általánosságban elmondható, hogy a teljes vételár kis részéről, közmegegyezés szerint a 10%-áról van szó. Ettől természetesen el lehet térni, ám a túl magas összeg esetén bármelyik fél kérheti a bíróságon annak csökkentését. A foglaló kifejezetten hasznos mind az eladó, mind a vásárló szempontjából, tehát érdemes foglalkozni vele.

Mi a foglaló?

A foglaló a szerződés megerősítésére szolgáló pénzösszeg, amely a legtöbbször a lakásvásárlások kapcsán merül fel, de más adás-vételi eseményeknél is előkerül. A foglalót a vevő adj az eladónak, és az mind a vevőt, mind az eladót védi, ha a másik fél eltérne a szerződéstől, mivel az így okozott kárt a foglaló összegéig nem kell a bíróság előtt bizonyítani. A foglalót korábban a szerződéskötéskor adták át, ettől azonban napjainkban már el lehet térni; minden csak megállapodás kérdése.

Mikor jár vissza foglaló?

Két esetben kell foglalkozni a foglaló visszafizetésének kérdésével, és mindkettő lényeges:

  • Ha az eladó hibájából a vevőnek nem sikerül megvennie a lakást, akkor az eladó nem csak a foglalót, hanem a foglaló értékének kétszeresét köteles visszafizetni a vevőnek.
  • Ha a vevő hibájából nem sikerül eladni a lakást, az eladó megtarthatja a foglaló összegét, arra a vevő semmilyen jogot nem formálhat.

Ezeken felül még fontos megemlíteni azt is, hogy ha mindkét fél felelős az adásvétel elmaradásáért, vagy ritkább esetben, ha egyik fél sem felelős, akkor a foglaló összegét a vevő visszakapja. Utóbbi esetre kiváló példa, ha valamilyen természeti katasztrófa elpusztítja az üzlet tárgyát, vagy az olyan sérüléseket szenved, ami miatt az értéke jelentősen csökken.

Fontos, hogy külön kikötés szükséges!

A szerződésnek egyértelműen tartalmaznia kell, hogy a vevő foglalót fizet az eladónak, ha ugyanis ez nem így történik, akkor a szerződés meghiúsulása esetén ez az előleg mindenképpen visszajár a vevőnek, még abban az esetben is, ha nem teljesítette a szerződésben foglaltakat.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Provident ujProvident ujHirdetés

Ajánlott hitelek

Super Plus Személyi Kölcsön

THM: 10,6%

Futamidő: 12 - 84 hó

Hitelösszeg: 8.000.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-07-18

Mikrohitel KKV-knak: Milyen lehetőségek vannak a kisvállalkozások számára?

A mikrohitel egy kis összegű, kifejezetten kis- és középvállalkozások számára elérhető hitelkonstrukció, amely segít az indulásban, a növekedésben vagy egy...

Tovább olvasom
2025-07-18

Vagyonbiztosítás a digitális korban: Van-e értékpapír- vagy kriptó biztosítás?

A vagyon fogalma megváltozott, ma már értékpapírok és kriptovaluták is a részét képezik. De hogyan alkalmazkodik ehhez a hagyományos vagyonbiztosítás?...

Tovább olvasom
2025-07-18

Pénzügyek válás esetén: Mire figyelj és hogyan oszd fel a javakat?

A válás nemcsak érzelmileg, de pénzügyileg is megterhelő. Ez a részletes útmutató segít lépésről lépésre végigvenni a vagyonmegosztás folyamatát, a...

Tovább olvasom
2025-07-18

Diákhitel és törlesztés: Mikor kezdődik és hogyan kezeld okosan?

A diákhitel visszafizetése a hallgatói jogviszonyod megszűnése utáni 4. hónapot követően indul. A törlesztőrészlet mértéke a jövedelmedtől függ. Cikkünkben részletesen...

Tovább olvasom
2025-07-17

Nyugdíj-előtakarékosság: Ne halogasd, kezdd el még ma!

Az állami nyugdíj jövője bizonytalan, ezért a tudatos nyugdíj-előtakarékosság ma már elengedhetetlen. Cikkünk részletesen bemutatja, miért nem érdemes halogatni, milyen...

Tovább olvasom
2025-07-17

Gyermek jövőjének biztosítása: Megtakarítási és befektetési lehetőségek

Részletes útmutató szülőknek a gyermek jövőjének pénzügyi megalapozásához. A cikk bemutatja az államilag támogatott Babakötvény előnyeit és hátrányait, valamint a...

Tovább olvasom
2025-07-17

Hogyan kezdjek el félretenni? 5 egyszerű tipp

Szeretnél elkezdeni félretenni, de nem tudod, hogyan? Ez a részletes útmutató 5 egyszerű, de hatékony tippet ad a sikeres megtakarítási...

Tovább olvasom
2025-07-17

Havi költségek optimalizálása mikrovállalkozásként – tippek

Ez a cikk gyakorlati tippeket ad mikrovállalkozások számára a havi költségek hatékony optimalizálásához. Részletezi, hogyan térképezd fel kiadásaidat, hogyan csökkentheted...

Tovább olvasom
Provident ujProvident ujHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával