Hirdetés

Milyen dokumentumok szükségesek az új Széchenyi hitelhez?

2020.08.17.
Szerző: Banknavigator
Utoljára módosítva: 2020. augusztus 17. 16:40

Az új Széchenyi hiteleket kizárólag vállalkozók, illetve vállalkozások igényelhetik, méghozzá az ide vonatkozó dokumentumok benyújtásával. Hogy milyen dokumentumokról is van szó, az alábbiakból kiderül!

Milyen dokumentumok szükségesek az új Széchenyi hitelhez?

Azt, hogy milyen dokumentumokra lesz szükség az új Széchenyi hitelek bármelyikének igényléséhez, a KAVOSZ Zrt. határozta meg, mégpedig úgy, hogy az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások által benyújtott dokumentumok között akadnak különbségek. Ha egyéni vállalkozóként szeretnél Széchenyi hitelhez jutni, akkor szükség lesz egy nyilatkozatra a részvételhez, egy igénylési  lapra, egy bankspecifikus adatlapra, kifejezetten Széchenyi hitelek igényléshez a NAV által kiállított – 30 napnál nem régebbi – együttes, pénzügyi és fizetési kedvezményre vonatkozó adatokkal bővített nemleges adóigazolás eredeti példányára, ami tanúsítja, hogy a vállalkozásnak nincs lejárt adó- és vámtartozása, és tartalmazza továbbá az SZJA, vagy EVA bevallás adatait is.

Ezeken túl szükség van még az igénylő személyazonosító okirataira, adóigazolványára, a vállalkozói nyilvántartásban való szereplést igazoló dokumentumra, vagy vállalkozói igazolványra, 30 napnál nem régebbi, a legutóbbi, teljes hónapra vonatkozó fizetési számla kivonatra, a személyi jövedelemadó, vagy EVA bevallásra,illetve KATA nyilatkozatra a megszerzett bevételekről az utolsó két lezárt, teljes üzleti évből. Az 5 millió forintot meghaladó Széchenyi Kártya hitel igénylése esetén az igényelt hitel háromszoros összegére vonatkozó előző 12 havi számlaforgalom igazolása szintén szükséges az igényléshez.

Társas vállalkozások esetén a rájuk vonatkozó nyilatkozatra és igénylőlapra van szükség, emellett a legutolsó, egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződés, az alapító okirat és ezek módosításai szükségesek, ha nem kerültek egységes szerkezetbe foglalásra az alapszerződéssel, illetve taggyűlési határozatra is szükség van. Részvénytársaság esetén a részvénykönyvet is be kell mutatni, ezeken túl azonban minden egyéb dokumentum megegyezik az egyéni vállalkozóknál előírtakkal.

Fontos, hogy ezeken túl a bankok egyedileg is kérhetnek még dokumentumokat, így az új Széchenyi hitelek igénylése előtt érdemes alaposan tájékozódni, hogy ne húzódjon el a folyamat!

Amennyiben kérdésed lenne az új Széchenyi hitelekkel, illetve az igénylésükkel kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Kalkulátorok

Archívum

Ajánlott hitelek

Promóció

Provident Start kölcsön

THM

12,7%

Futamidő

18 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 250.000 Ft

§

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM

12,9%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

§

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

17,50% - 19,81%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Mit kell tudni a Széchenyi Likviditási Hitelről?

Mit kell tudni a Széchenyi Likviditási Hitelről?

2020.11.11.

A Széchenyi Likviditási Hitel egy szabad felhasználású forgóeszközhitel, ami számla nélküli finanszírozással vehető igénybe. A vállalkozás  működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére korlátozás nélkül használható, sőt, akár meglévő hiteltartozásának kiváltásra is fordítható, így a jelenlegi, gazdaságilag nehéz helyzetben komoly segítséget jelenthet minden vállalkozás számára. 

Tovább olvasom
Vállalati hitelek mikro-vállalkozások számára

Vállalati hitelek mikro-vállalkozások számára

2021.12.08.

Az igazán kis vállalkozások nincsenek könnyű helyzetben. Egy egyéni vállalkozó, aki egyedül dolgozik a saját vállalkozásában, esetleg még az árbevétele is alacsony, nem rendelkezik túl nagy mozgástérrel. De mit tehet egy mikro-vállalkozás, ha van egy jó ötlete, de nincs tőkéje a megvalósításához? Megnéztük, milyen vállalati hitelek érhetőek el mikro-vállalkozásoknak.

Tovább olvasom
Milyen támogatást kapnak a vállalkozások jelenleg?

Milyen támogatást kapnak a vállalkozások jelenleg?

2020.07.13.

Ha vállalkozó vagy, akkor van rá némi esély, hogy egy igencsak nehéz időszakon vagy most túl, sőt, akár az is lehet, hogy még nem is sikerült teljesen leküzdened a problémákat, amelyeket a világjárvány, illetve a veszélyhelyzet kihirdetése okozott neked az utóbbi néhány hónapban. Éppen ezért jó, ha tudod, hogy milyen támogatást kapnak a vállalkozások jelenleg, hiszen, ha olyat találsz köztük, ami illik a helyzetedre, akkor viszonylag egyszerűen oldhatod meg a problémáidat.

Tovább olvasom
Nézzük át a Széchenyi GO! konstrukciókat részletesen

Nézzük át a Széchenyi GO! konstrukciókat részletesen

2021.08.29.

A Széchenyi GO! konstrukciókat érdemes részletesen is megismerni, hiszen sokat segíthetnek a vállalkozásod sikeresebbé tételében – lássuk, mit kell tudni róluk!

Tovább olvasom