Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

OBA – Országos Betétbiztosítási Alap

2022.03.05. Szerző: Horák Árpád Utoljára módosítva: 2022. március 5. 10:26

A magyar Sberbank végelszámolásával a figyelem középpontjába került az Országos Betétbiztosítási Alap, az OBA. Biztosítva van a pénzünk? Visszakaphatjuk? Számtalan kérdés merülhetett fel, főként az érintettekben. A cikkünkben közérthetően írunk arról, hogy mi is az az OBA, és milyen szabályok szerint kártalanít.

OBA – Országos Betétbiztosítási Alap

Az Országos Betétbiztosítási Alap 1993-ban alakult meg. Fontos szabály, hogy a Magyarországon székhellyel rendelkező pénzintézetek kötelesek csatlakozni az OBÁ-hoz. Így bármelyik magyar bankban tartjuk a pénzünket, az védve lesz. Az OBA feladata, hogy egy bank tevékenységi engedélyének visszavonásakor a szabályozásban előírt 10 napon belül kártalanítsa az érintetteket. Az OBA 1993-as alapítása óta erre már többször volt példa. Az OBA szakemberei nem csak a kártalanításban, a végelszámolásban is részt vesznek. A kártalanításnak nincs saját ereje, tehát a teljes összeget megkapjuk, és ezt kérnünk sem kell, mert a kártalanítás automatikus. Ez a védelem ingyenes, ügyfélként ezért fizetnünk nem kell. Az ingyenesség oka, hogy az OBA megalakulása nem csak az ügyfelek érdeke volt, hiszen egy ilyen intézmény hozzájárul az ország pénzügyi stabilitásához, ami tagszervezetek érdeke is.

Hol védi a pénzem az OBA?

A hatályos jogszabályok miatt a pénzünk minden magyarországi pénzintézetnél védve van. Az OBA megalakulásáig a betéteket az állam garantálta. Azóta az OBA garantálja azokat. Ha az OBA működésének megkezdése előtt helyeztük el a pénzünket, arra a szabályok szerint továbbra is az állam garanciája érvényes. Amikor egy bank fizetésképtelenné válik, és az ott elhelyezett pénzünkhöz nem férünk hozzá, akkor az OBA 10 munkanapon belül kártalanít bennünket 100 ezer eurónak megfelelő összegig, forintban. Egyes speciális esetekben ez a keret a másfélszeresére növekedhet.

Röviden összefoglalva: minden magyarországi bankban védve van a pénzünk. Ha egy bank fizetésképtelenné válik, az OBA kártalanít bennünket. A kártalanítás összege legfeljebb 100 ezer euró betétesenként. Fontos, hogy a biztosítás minden bankra külön-külön érvényes. Ha több bankban helyezzük el a pénzünket, akkor mindegyik betétünk biztosított lesz 100 ezer euróig. Ha azonban egy bankban van több számlánk, akkor az azon tartott összegek összeadódnak.

Mekkora összegig vagyok védett?

Az OBA a betéteink tőkéje és kamata után maximum 100 ezer eurónak megfelelő összegig, forintban fizet kártalanítást. Egyes esetekben ez további 50 ezer euróval emelkedhet. Ilyen eset, ha elkülönített számlán van a betétünk, ami ingatlaneladásból, munkaviszony megszűnéséhez vagy nyugdíjhoz kapcsolódó juttatásból, esetleg biztosítási összegből származik. A kifizetés mindig forintban történik, annak ellenére, hogy az összeghatár euróban van meghatározva. Amikor a kártalanítást megkezdik, az OBA a 100 ezer eurót a megelőző napon érvényes MNB devizaárfolyamon átszámítja. Így jön ki a maximális kártalanítási összeg forintban. A kártalanításba beletartozik a folyószámlánkra befizetett összeg, a lekötött betétünk, és a kártalanítás kezdő időpontját megelőző napig járó kamatokat is kifizetik nekünk.

Kit fognak kártalanítani?

Minden magánszemély kap kártalanítást. A vállalkozások, alapítványok, és a civil szervezetek is védettek 100 ezer euróig. Ráadásul, ha egyéni vállalkozóként és magányszemélyként is vezettünk számlát, akkor mindkét számlánkra érvényes lesz a 100 ezer eurós kártalanítási határ. Mivel vannak speciális esetek, amikor akár 100 ezer euró felett is kártalanítanak bennünket, fontos, hogy tájékozódjunk arról, hogy mekkora összeget kaphatunk vissza.

Mi a kártalanítás menete?

A kártalanítás 10 napon belül megtörténik. A kártalanítás megkezdése előtti napon jelenik meg a kártalanítás megkezdéséhez szükséges határozat. Az OBA az első két napban tájékoztatja a közvéleményt a kártalanítás megkezdéséről és menetéről. Közben az OBA az első öt napban feldolgozza a végelszámolás alatt álló pénzintézettől kapott adatokat. Az ötödik napon kezdődik meg a kifizetés, és ennek a tízedik napig be kell fejeződnie. A kártalanítás itt nem ér véget, az OBA az utógondozásról is gondoskodik.

Az Országos Betétbiztosítási Alap az esetleges tennivalókról tájékoztatni fog bennünket. A kártalanítással kapcsolatos kérdéseinkre a Magyar Nemzeti Bank ügyfélszolgálatán és a megyeszékhelyeken található Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodákban írásban, telefonon vagy személyesen is választ kaphatunk. Bár a kártalanítást nem kell kérni, és az automatikusan elkezdődik, mégis célszerű végigkísérni a folyamatot. Az OBA igyekszik teljes körűen tájékoztatni az érintetteket, ha nekünk mégis van kérdésünk, keressük a fent említett lehetőségeket, és kérdezzünk.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Ajánlott hitelek

Tavaszi lendület kölcsön

THM: 9,9%

Futamidő: 22 hó

Hitelösszeg: 400.000 Ft - 800.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM: 10,6% - 14,0%

Futamidő: 12 - 84 hó

Hitelösszeg: 500.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-03-26

Bankszámlakivonat: Mi ez, mire jó, és miért fontos figyelni rá havonta?

A bankszámlakivonat egy alapvető pénzügyi dokumentum, amely részletesen bemutatja a számlamozgásaidat. Cikkünkben elmagyarázzuk, miért érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogyan értelmezd, és...

Tovább olvasom
2025-03-25

Mekkora lakáshitelt vehetünk fel 2025-ben átlagjövedelemmel?

A 2025-ös nettó átlagkereset alapján egyedülálló hiteligénylőként akár 35 millió forint lakáshitelt is felvehetünk 20 éves futamidőre, míg két átlagkereső...

Tovább olvasom
2025-03-24

A bankszámlaköltségek emelkedése Magyarországon: miért drágulnak a pénzügyi szolgáltatások?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentése alapján jelentős mértékben megugrottak a bankszámlákhoz kapcsolódó költségek Magyarországon. A drágulás hátterében több...

Tovább olvasom
2025-03-21

Fiatalok kedvezményes lakáshitele: áprilistól 5%-os kamattal indulnak lakáshitelek

Áprilistól a fiatalok számára elérhetővé válnak az 5%-os kamatozású lakáshitelek, melyeket több magyar bank is kínál. A szigorú feltételek miatt...

Tovább olvasom
2025-03-20

Töretlen a szabad felhasználású hitelek népszerűsége

A szabad felhasználású hitelek iránti kereslet az elmúlt években folyamatosan magas volt Magyarországon, és a jelenlegi gazdasági környezetben is megőrizték...

Tovább olvasom
2025-03-19

A kormány 100 milliárd forintos tőkeprogramja: Indul a pályázati lehetőség a vállalkozások számára

A kormány elindította a 100 milliárd forintos tőkeprogramot, amely lehetőséget biztosít a hazai vállalkozások számára a finanszírozás elősegítésére. A program...

Tovább olvasom
2025-03-18

Most már nyugdíjasok is igényelhetik a lakástámogatást

A kormány 2025. március 12-én módosította a Vidéki Otthonfelújítási Programot, lehetővé téve, hogy a kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhessék a...

Tovább olvasom
2025-03-17

Munkáshitel: már 12 ezren igényelték a kamatmentes kölcsönt

A Munkáshitel óriási érdeklődés mellett indult, és már 12 ezren éltek a lehetőséggel. Kamatmentes, akár 4 millió forintos kölcsönnel segíti...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával