Hirdetés

Mikor ne indítsd el a babaváró kölcsönt!

2020.10.13.
Szerző: Banknavigator
Utoljára módosítva: 2020. október 19. 12:13

Azt, hogy mikor ne indítsd el a babaváró kölcsönt, számos tényező befolyásolhatja, ám a legfontosabb ez: ha nem tudod fizetni. Hiába kiemelkedően jók kondíciói, attól még ez egy hitel, amit törlesztened kell, hacsak nem három gyermeket szeretnél, és össze is jön, mert ebben az esetben támogatássá válik.

Mikor ne indítsd el a babaváró kölcsönt!

Emellett természetesen az időpont is lényeges, vagyis azt, hogy mikor ne indítsd el a hiteligénylést, meghatározza a dátum is, bár ezt ki kell fejtenünk, hogy érthető legyen. babaváró kölcsönhöz ugyanis tartozik egy referenciakamat, ami változik. A bevezetésekor ez valamivel 2% felett mozgott, majd ez év tavaszán látványosan csökkent. Azokat, akik mindenképp támogatássá akarják változtatni, és ezt meg is tudják valósítani, ez nem érinti, ám, ha valami oknál fogva nem születik gyermek az első öt évben, meg fogják érezni a változtatásokat.

babaváró kölcsön referenciakamatának hatása

A referenciakamat abban az esetben válik fontossá, ha valamilyen feltétel teljesülése megszűnik, és egy összegben vissza kell fizetni a támogatást, ekkor ugyanis nem mindegy, hogy milyen kamatok alapján számolják ki a befizetendő összeget. Ha alacsonyabb a kamat, akkor nyilván a befizetés is kevesebb lesz, és fordítva.

Miért lényeges ez jelenleg?

babaváró kölcsön referenciakamata az utóbbi időben emelkedést mutat, és mostanra lassan eléri az indulásakor meghatározott értéket, azaz újra megközelítette a májusi adatokat, vagyis az 1,5%-ot.  Jelenleg még mindig alacsonyabb, mint a kezdeti időszakban, tehát jelenleg még akár érdemes is lehet beadni az igénylést, ám, ha ezen gondolkodunk, jobb, ha felgyorsítjuk a folyamatot, mert gyorsabb ütemre is válthat ez a növekedés.

Mi a jó döntés ebben a helyzetben? 

Személyes véleményünk szerint aki teheti, várjon még egy kicsit, mert lehetséges, hogy a referenciakamat ismét csökkenni fog, és így kisebb kockázatnak teszi ki magát. Aki viszont nem tud, vagy nem akar várni, az minél előbb adja be az igénylését, mert jelenleg még abszolút jól járhat a babaváró hitellel.

Kalkulátorok

Archívum

Ajánlott hitelek

Promóció

Provident Start kölcsön

THM

12,7%

Futamidő

18 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 250.000 Ft

§

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM

12,9%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

§

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel

THM

17,50% - 19,81%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

3.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Milyen dokumentumokra van szükség a Babaváró hitel igényléséhez?

Milyen dokumentumokra van szükség a Babaváró hitel igényléséhez?

2022.07.22.

Milyen dokumentumokat kell összegyűjtenetek, ha sikeresen szeretnétek igényelni a Babaváró hitelt? Az alábbi cikkből megtudhatjátok!

Tovább olvasom
Babaváró hitel – Könnyítéseket vezettek be a TB jogviszonynál

Babaváró hitel – Könnyítéseket vezettek be a TB jogviszonynál

2021.11.15.

A Babaváró hitel az elmúlt évek egyik slágerterméke. Számtalan család élt a lehetőséggel, és vállalt gyermeket a Babaváró hitel igénylése miatt. A kormány népességfogyás lassítását célzó támogatása tehát jól működik, vannak azonban, akik nem tudták teljesíteni az elvárt feltételek. A TB jogviszonyt érintő könnyítésekkel viszont még szélesebb körben vált elérhetővé a Babaváró hitel.

Tovább olvasom
Babaváró hitel helyett mikor járhatunk jobban egy személyi kölcsönnel?

Babaváró hitel helyett mikor járhatunk jobban egy személyi kölcsönnel?

2022.03.24.

A babaváró hitel helyett egyes esetekben jobban jársz, ha személyi kölcsönt igényelsz; mutatjuk, mikor érdemes megfontolnod a döntést!

Tovább olvasom
Babaváró hitel mellé lakáshitel – mekkora önerő kell hozzá?

Babaváró hitel mellé lakáshitel – mekkora önerő kell hozzá?

2021.09.30.

A Babaváró hitelt az igénylők nagy része ingatlanvásárlásra fordítja. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy az igényelt hitelösszeg nem elegendő a kiválasztott ingatlan megvásárlásához. Babaváró hitel mellé azonban igényelhetünk lakáshitelt is, hogy ezzel egészítsük ki a kapott összeget. A jelzálog alapú hiteleknél a bank önerőt vár el tőlünk. Megnéztük mekkora ez az összeg, és hogy tudunk-e Babaváró hitel mellé lakáshitelt igényelni.

Tovább olvasom