CIB bannerCIB bannerHirdetés

Infláció: mikor éri meg Magyar Állampapír Pluszba fektetni?

2022.03.28. Szerző: Csongrádi Richárd Utoljára módosítva: 2023. július 16. 22:32

Magyar Állampapír Pluszba fektetni sokáig nagyon is megérte, hiszen kiemelkedő hozammal kecsegtetett, azonban az utóbbi időben ez megváltozott.

A pénzünket Magyar Állampapír Pluszba fektetni az egyik legjobb ötlet volt abban az időben, amikor bevezették – azaz 2019. júniusában –, mivel a hozama a legmagasabb volt az akkor elérhető állampapírok között. Sokan választották ezt a befektetési formát, hiszen akkoriban ez kivételes lehetőségnek számított, amit nem érdemes kihagyni, hiszen szinte kockázatmentes – vagyis annak tűnt –, a hozamát pedig csak az olyan befektetések voltak képesek felülmúlni, amelyeknél nagy volt az esély a veszteségre is.

Hogy pontos adatokkal is szolgáljunk: a Magyar Állampapír Plusz a futamidő alatt fix kamatozású, a kamat mértéke az idő előrehaladtával folyamatosan emelkedik, az elérhető éves átlagos hozam pedig a lejáratig 4,95%, ami első hallásra remekül hangzik, ám az idő előrehaladtával történtek változások.

Mostanra azonban a magas infláció alaposan felkavarta a megtakarítások csendes állóvizét, aminek következtében a Magyar Állampapír Plusz hozama már kevésnek tűnik, hiszen az indulásakor 3% körüli volt az infláció, míg ez mostanra 5% fölé nőtt.

Ebből az következik, hogy jelenleg az árak emelkedése magasabb, mint a Magyar Állampapír Plusz hozama, tehát negatív a reálkamat, így viszont egy év után a kamatokkal növelt befektetés kevesebbet ér, mint a félretett pénz a megtakarítás kezdetén.

Most tehát nem éri meg Magyar Állampapír Pluszba fektetni; a kérdés már csak az, hogy akkor mibe?

Prémium Magyar Állampapír

A Prémium Magyar Állampapír hozama az infláció mértékétől függ, ami annyit tesz, hogy az éves kamat az előző év inflációs adatából és egy kamatprémiumból áll össze, vagyis a pozitív reálkamat garantált, ugyanakkor a kamatok pontos nagysága előre nem ismert, hiszen az inflációs adatot sem lehet előre megmondani.

A jelenlegi, magas inflációs környezet és az 5 éves konstrukció kamatprémiumának 1,25%-ról 1,5%-ra történő megemelése miatt a Magyar Állampapír Plusznál lényegesen kedvezőbb konstrukció a Prémium Magyar Állampapír – legalábbis jelenleg.

További kérdés, hogy mekkora inflációs ráta mellett érné meg a Magyar Állampapír Pluszba fektetni a Prémium Magyar Állampapír helyett, amire viszonylag egyszerű a válasz: alacsonyabb.

Ha már az idei évben is eltérne a várakozásoktól az infláció, és jelentősebb áresés következne be, akkor mindenképp jobb döntés a Magyar Állampapír Pluszba fektetni, ehhez azonban szinte irracionális változásra lenne szükség.

Ha azonban hosszabb távra tekintünk, akkor a 4 éven át tartó 3%-os áremelkedés reális, hiszen ez megegyezik a Magyar Nemzeti Bank inflációs céljával, ez azonban jelenleg igencsak távolinak tűnik, hiszen a tavalyi év decemberében 7,4% volt az éves áremelkedés mértéke.

Gyakorlatilag kimondható tehát, hogy az elkövetkező 3 évben 2,4%-os infláció mellett lenne kisebb a nyereség a Prémium Magyar Állampapíron, mintha Magyar Állampapír Pluszba fektetnénk, így az áremelkedés még nagyobb csökkenésére lenne szükség a következő évtől abban az esetben, ha az idei 5%-os inflációs várakozás teljesül.

Érdemes azonban azt is figyelembe venni, hogy az elmúlt években láthattunk már kifejezetten alacsony inflációt is, így például 2018-ban, amikor 2,8% volt az infláció mértéke, 2017-ben pedig 2,4%, tehát nem lehetetlen.

Azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben erre nagyon kevés az esély, amire ráerősítenek az utóbbi idők tapasztalatai és történései. A szomszédunkban dúló háború például komoly világgazdasági átrendeződéshez is vezethet, de a következő évekre mindenképp rányomja majd a bélyegét, és egy újabb gazdasági válságot is hozhat a borúlátó előrejelzések szerint.

Röviden összefoglalva: a Magyar Állampapír Pluszba fektetni jelenleg egész biztosan nem éri meg, és a közeljövőben sem várható, hogy ez megváltoznak. A legjobb döntés tehát a Prémium Magyar Állampapír, ám fontos figyelni a pénzügyi világ változásait, hogy gyorsan tudjunk reagálni, ha változás következne be.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-17

Táppénz kalkulátor – Számold ki, mennyi jár 2025-ben

A táppénz összege több tényezőtől függ, például a jövedelemtől, a biztosítási időtől és a betegállomány típusától. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan működik...

Tovább olvasom
2025-05-16

Tippek, hogyan kerüld el a rejtett költségeket a bankszámláknál

A bankszámlák használata gyakran együtt jár különféle díjakkal és rejtett költségekkel, amelyek könnyedén meglepetést okozhatnak. Cikkünkben gyakorlati tippeket adunk arra,...

Tovább olvasom
2025-05-16

Így lehet hatékonyan használni az egészségpénztárt

Az egészségpénztárak segítségével nemcsak az egészségünket óvhatjuk, hanem jelentős adómegtakarítást is elérhetünk. Tudatos használat mellett évente akár százezreket is spórolhatunk,...

Tovább olvasom
2025-05-16

Mi az a banki API és hogyan használják a fintech cégek?

A banki API-k forradalmasítják a pénzügyi szolgáltatásokat, lehetővé téve a fintech cégek számára, hogy gyorsabban és hatékonyabban nyújtsanak innovatív megoldásokat....

Tovább olvasom
2025-05-15

Bankszámlaszám: Mit jelent, hogyan néz ki, és mire figyelj utaláskor?

A bankszámlaszám az egyik legfontosabb azonosító a pénzügyi tranzakciók során. Cikkünk bemutatja, mit takar pontosan, hogyan épül fel, és mire...

Tovább olvasom
2025-05-15

Revolut utalás magyar bankszámlára – költségek és időtartam 2025-ben

A Revolut segítségével 2025-ben is gyorsan és kényelmesen utalhatsz magyar bankszámlákra. Cikkünkben bemutatjuk, milyen költségekkel és átfutási időkkel számolhatsz, valamint...

Tovább olvasom
2025-05-15

Munkaviszony lekérdezése ügyfélkapun keresztül – lépésről lépésre

Sokan nem tudják, de az Ügyfélkapu rendszerén keresztül gyorsan és egyszerűen lekérdezhető a saját munkaviszonyi előéletünk. Ebben a cikkben részletesen...

Tovább olvasom
2025-05-14

Elutaztál, de elfelejtettél biztosítást kötni? – Ez még menthető lehet!

Sokan csak az utazás közben döbbennek rá, hogy kimaradt a legfontosabb előkészület: az utasbiztosítás. A jó hír az, hogy nem...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával