Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Megéri-e Diákhitelt felvenni?

2022.05.10. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2022. május 10. 10:24

A Diákhitel felvétele komoly lehetőség azok számára, akik szerényebb anyagi keretek mellett szeretnének tanulni – de vajon megéri?

A Diákhitelt felvenni könnyű, visszafizetni azonban – sokak elmondása szerint – kifejezetten nehéz. Persze nem feltétlenül van így, hiszen a lényeg csupán az, hogy nem a minimumösszeget kell törleszteni minden hónapban, hanem többet, és szép lassan elfogy a tőketartozás, ám ezzel sokan nincsenek tisztában.

Az ő véleményük valószínűleg az, hogy nem éri meg Diákhitelt felvenni, ám ez korántsem igaz; a Diákhitel megkönnyíti a tanulóidőszakot, ráadásul rengeteg változást is bevezettek az idők során, amelyek csak még előnyösebbé tették ezt a konstrukciót.

A Diákhitel felvétele: melyiket válasszuk?

Három típus érhető el jelenleg, amelyek más-más módon segítenek a tanulmányaink során: a Diákhitel1, a Diákhitel2 és a Diákhitel Plusz.

  • A Diákhitel1 szabad felhasználású, aminek kerete 2020. augusztus 1.-től évi maximum 1,5 millió forint lehet, a kamata 1,9%, viszont a hitelfelvétel pillanatától kezdve kamatozik.
  • A Diákhitel2 kizárólag a tandíj kifizetésére használható fel, és közvetlenül az iskolának utalják, viszont abszolút kamatmentes.
  • A Diákhitel Plusz szintén egy szabad felhasználású hitel, de az összege a Diákhitel1 hitelösszegével szemben csak 500.000 forint, viszont ez szintén kamatmentesen vehető igénybe, mint a Diákhitel2.

A választás azon múlik, hogy mire van szükséged: ha a megélhetésedet is ki kell kalkulálnod a Diákhitellel felvett összegből, akkor a Diákhitel1 a neked való, ha csak a tandíjat szeretnéd fedezni, minden mást magad is megoldasz, akkor a Diákhitel2 lesz a tökéletes, a Diákhitel Plusz pedig akkor jöhet jól, ha a tandíjadon felül még plusz összegre is szükséged lenne a tanulmányaidhoz.

Hogyan kell törleszteni a Diákhitelt?

A Diákhitel törlesztését a tanulmányok befejezését követő 4. hónaptól kell megkezdened. A törlesztőrészlet az első két évben a mindenkori minimálbérhez kötött, azt követően pedig hiteltípusonként változik:

a Diákhitel1 esetében a jövedelem 6%-a, de fizethetsz többet is

a Diákhitel2 esetében a jövedelem 4-11%-a, de szintén fizethetsz többet is

a Diákhitel Plusz esetében pedig a hitelfolyósítást követő egy év után, 5 éven keresztül kell törleszteni egy meghatározott összeget.

Fontos viszont tudni, hogy a Diákhitel törlesztése egy alacsonyabb fizetésből akár évtizedekig is eltarthat, és bár nem terheli meg különösebben a családi költségvetést, összegezve igencsak költséges, ráadásul egy későbbi lakáshitel, vagy személyi hitel elbírálásakor is problémát okozhat. Ez utóbbit különösen érdemes észben tartani, mivel a bankok mindent figyelembe vesznek a hitelbírálat során, és akármilyen alacsony is a Diákhitel törlesztőrészlete, ez is beleszámít a JTM szabályozás által megadott keretbe.

A családtámogatási program a Diákhitel felvétele esetén is segít

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy az első gyermek születésekor igényelhető a Diákhitel törlesztésének szüneteltetése, a második gyermek után az édesanya Diákhitel-adósságának felét átvállalja az állam, a harmadik gyermek születésekor pedig már a teljes tartozást is!

Mit mérlegelj a Diákhitel felvétele előtt?

Néhány dolgot érdemes átgondolnod, mielőtt felveszed a Diákhitelt, hiszen nem csak nagy segítség, de komoly felelősség is, ráadásul terheket is ró rád.

Számold ki a költségeidet, és csak arra igényelj hitelt, amit nem tudsz másból fedezni, ha pedig többet tudsz előteremteni, akkor változtasd meg az igényelt összeget – ezt félévente tudod megtenni!

A lehető legtöbb kiadásodat fedezd a jövedelmedből!

Válaszd a kamatmentes opciókat, ha lehet, és csak a végső esetben igényeld a Diákhitel1-et!

Élj a családtámogatási kedvezményekkel, ha megszületnek a gyermekeid; ebben az esetben azonnal kérd a könnyítéseket, hiszen így rengeteget spórolhatsz!

A Diákhitel felvétele tehát hatalmas lehetőséget és szintén nem kis veszélyt jelent egyszerre, ezért érdemes alaposan átgondolni a lehetőségeidet, mielőtt beadod az igénylést. A tanulás azonban mindenképpen előre viszi az életedet és a jövedelmedet is, ezért szükség esetén ne félj a Diákhitel felvételétől sem!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM: 10,6% - 14,0%

Futamidő: 12 - 84 hó

Hitelösszeg: 500.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-04-24

Mi az az IBAN számlaszám, és hogyan találod meg a sajátodat?

Az IBAN számlaszám megkönnyíti a nemzetközi utalásokat, és biztosítja a pénz gyors és pontos célba érését. Cikkünk segít megérteni, mi...

Tovább olvasom
2025-04-24

Nyugdíjasok lakástámogatása: Milyen lehetőségek vannak 2025-ben?

2025-ben is több lakástámogatási lehetőség áll a nyugdíjasok rendelkezésére, akár vásárlásról, felújításról vagy akadálymentesítésről van szó. A cikk részletesen bemutatja,...

Tovább olvasom
2025-04-24

Bankkártyahasználat külföldön: Ezek a legalapvetőbb tudnivalók

A bankkártyás fizetés külföldön kényelmes és biztonságos, de fontos előre felkészülni az árfolyamokra, díjakra és kockázatokra. Cikkünkben elmondjuk, mire figyelj.

Tovább olvasom
2025-04-24

Áruhitel vagy személyi kölcsön: Melyik a jobb választás vásárláskor?

Vásárlás előtt gyakran felmerül a kérdés: áruhitel vagy személyi kölcsön? Ebben a cikkben részletesen összehasonlítjuk a két lehetőséget, hogy segítsünk...

Tovább olvasom
2025-04-23

Biztonságos online fizetés: Tippek és trükkök

Az online fizetés kényelmes, de megfelelő óvintézkedések nélkül kockázatokat rejt. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan vásárolhatsz biztonságosan az interneten, és milyen módszerekkel...

Tovább olvasom
2025-04-23

Autólízing – minden, amit tudni érdemes róla

Az autólízing rugalmas és költséghatékony alternatívát kínál az autóvásárlásra. Ismerd meg a különböző típusokat, előnyöket és jövőbeli irányokat.

Tovább olvasom
2025-04-23

Új korszak a lakossági állampapírok piacán, mit kínálnak az új konstrukciók?

2025 tavaszán új lakossági állampapírok jelentek meg hosszabb futamidőkkel és célzott konstrukciókkal. Megmutatjuk, kinek és mire érdemes választani őket.

Tovább olvasom
2025-04-22

A legjobb bankszámlák összehasonlítása 2025-ben – Találd meg a számodra legmegfelelőbbet!

2025-ben a bankszámlák kínálata sokszínűbb, mint valaha. Cikkünkben szakértőink ajánlásai alapján mutatjuk be a legjobb bankszámlákat, hogy megtaláld a számodra...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával