Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Kérdések, amelyek tisztázatlanok a CSOK Plusz kapcsán

2023.10.27. Szerző: Csongrádi Richárd Utoljára módosítva: 2023. október 27. 15:09

Néhány napja egy igen meglepő hírre ébredtünk: a kormány bejelentette a jövő évtől érvényes CSOK Plusz program feltételeit, melynek keretében maximum 50 millió forintra emelkedik a támogatott hitel összege. Az eddigi információk szerint a program a 2023 végéig igényelhető támogatás helyébe lép. A friss hír kapcsán bőven akadnak még tisztázatlan kérdések, amelyeket a Banknavigátor.hu is körbejárt.

Minden településen elérhető lesz a támogatás

Csák János miniszter a szerdai Kormányinfón hozta nyilvánosságra a CSOK Plusz bevezetését és feltételeit. Az új program a 2023. december 31-ig igényelhető CSOK programot váltja fel, amely, mint tudjuk, minden magyarországi városban igényelhető használt vagy új lakóingatlan vásárlásához vagy építéséhez. A családi otthonteremtési kedvezmény egy speciális formája, a falusi CSOK is elérhető még, amely adott kistelepüléseket teszi lehetővé a használt lakások vásárlását vagy felújítását.

Kérdés volt tehát, miként változik a településekre vonatkozó előírás. A bejelentésen kiderült, hogy a városokban és nagyobb falvakban is elérhető lesz 2024-től a CSOK Plusz. A falusi CSOK módosításakor, idén augusztusban már megnevezték a jogszabályban azt a több, mint 2500 kistelepülést is, amelyeken igénybe lehet venni majd a támogatást. Tehát, a preferált településekből kimaradt – azaz a listában nem szereplő – nagyobb városok számára dolgozták ki az új támogatási programot. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ahol a falusi CSOK nem volt eddig igénybe vehető, ott 2024-től elérhető lesz a CSOK Plusz.

A Kulturális és Innovációs minisztérium ezt kiegészítve közölte, hogy 2024-től a CSOK Plusz program minden településen elérhető lesz, akár a januártól megnövelt összegű falusi CSOK programmal együtt is. Ilyen formában tehát, a falusi CSOK 2024-től is megmarad, azonban a városi CSOK megszűnik.

változások CSOK Plusz

Változások a falusi CSOK esetén

A kormány által eszközölt változás valamelyest érintette a falusi családtámogatást is, amely már augusztusban nyilvánosságra került. Akad néhány információ, amely a hírek rengetegében elveszhet: például egy fontos változás lesz, hogy a falusi CSOK településlista is módosul 2024-től. A támogatás csak a kormányrendeletben nevesített kistelepüléseken lesz elérhető, az úgynevezett preferált településeken.

Ezen kívül egy pozitív módosítással is kecsegtet a kormány, hiszen jelentősen nő a támogatás összege abban az esetben, ha a család használt lakást vásárolna a kormányrendeletben szereplő települések valamelyikén. Továbbá a megnövelt összeg igénylésének feltétele, hogy a vásárlással egyben felújítani és/vagy korszerűsíteni kell az ingatlant. A falusi CSOK összege használt lakás vásárlásával egy időben megvalósuló korszerűsítés, bővítés esetén az alábbiakban módosul: 1 gyermek esetén 1 millió forint jár, amely jelenleg 600 ezer forint, 2 gyermek esetén a támogatás mértéke 4 millió forint, a mostani 2,6 millió forinttal szemben, míg 3, vagy több gyermek esetén a támogatás értéke eléri a 15 millió forintot, 10 millió forint helyett.

Ha már meglévő ingatlant szeretnénk korszerűsíteni, akkor is örülhetünk: a preferált településeken ebben az esetben is magasabb összegű támogatás igényelhető az ingatlan fejlesztésére. A támogatás összege így módosul a jövő évtől: 1 gyermek esetén 500 ezer forint lesz a jelenlegi 300 ezer forinttal szemben, 2 gyermek esetén már 2 millió forintra emelkedik a támogatás összege a mostani 1,3 millió forinttal szemben, 3, vagy több gyermek esetén pedig 7,5 millió forintot igényelhetünk, szemben a jelenlegi 5 millió forinttal.

Módosul a jogosultak köre is az új konstrukcióban

A CSOK módosításával a kormány nem titkolt célja fellendíteni a gyermekvállalási kedvet a lakosok körében, így emelve a születésszámot Magyarországon. Így, értelemszerűen, a támogatásra jogosultak azok lesznek, akik gyermeket vállalnak. A régi otthonteremtési kedvezménnyel ellentétben a CSOK Pluszt azok a házaspárok igényelhetik, ahol a házaspár női tagja 41 év alatti. Érdekesség, hogy a kormány egy két éves átmeneti időszakot is eszközöl, amikor azok a házaspárok is jogosultak lesznek a támogatásra, akiknél a feleség már betöltötte a 41. életévét, de várandós.

Míg az idei év végéig igénybe vehető CSOK konstrukciónál nem csak házaspárok, hanem meglévő gyermekre egyedülállók vagy élettársi kapcsolatban lévők is kaphatnak támogatást, addig a CSOK Plusz feltételek között megtalálható, hogy a házasság kötelező eleme az igénybevételnek. Tehát 2024-től az egyedülállók és élettársi kapcsolatban élők nem lesznek jogosultak a programra. Továbbá, a támogatás már csak azok számára lesz elérhető, akik gyermeket terveznek, így, már meglévő gyermek esetén nem jogosultak a CSOK Plusz igénybevételére. Jelenleg nem tisztázott kérdés még például a TB-jogviszony, amely még változhat is az új támogatási rendszerben.

Tisztázni kell a részleteket

“Fontos, hogy a CSOK Plusz program magában foglalja a kamattámogatott hitel felvételét, így az igénylőknek hitelképesnek kell lenniük.” – olvasható a legtöbb bejegyzésben. Ám, ezt a mondatot érdemes körül járni. A közlemény szerint vissza nem térítendő támogatás helyett kamattámogatott hitelt vezetnek be, ami azt jelenti, hogy a kölcsön tőkeösszegének jelentős részét vissza kell majd fizetni, ezért lesz szükséges banki hitelbírálat és megfelelően hitelezhető jövedelem. Ennek eredményeként a CSOK Plusz program elsődlegesen a bankokat és a hitelpiacot érinti, és ezen keresztül további hatást gyakorolhat a lakáspiacra. Csák János miniszter nyilatkozatában azt említette, hogy nem várnak a támogatás módosításától ilyen hatást.

Az igénybe vevők felé a kormány megfogalmazott tartozás elengedést is. A miniszteri nyilatkozat szerint a felvehető hitelösszegnél figyelembe veszik a meglévő gyermekek számát. Azonban nem egyértelmű, hogy a tartozás-elengedésre való jogosultság esetére milyen feltételek vonatkoznak azon kívül, hogy a „második” gyermektől felfelé jár gyermekenként 10-10 millió forint elengedés. Mivel a babaváró hitelnél is csak az újonnan születő gyermekek számítanak a hitel-elengedésnél, ezért feltehetően ez lehet a CSOK Plusz esetében is a figyelembe vett szempont.

Tisztázatlan részlet még, hogy mennyi idő alatt kell teljesíteni a gyermekvállalást. A régebbi CSOK és CSOK-hitel esetén ez egy gyermek vállalásakor 4 év volt, két gyermek esetén 8 év, 3 gyermek vállalása esetén pedig 10 év, így elképzelhető, hogy a CSOK Plusz esetében is azonosak lesznek a teljesítés feltételei. Emellett, mivel kamattámogatott hitelről van szó, nem teljesítés esetén szinte biztos, hogy vissza kell fizetni a kamattámogatást. Azonban az még nem világos, hogy a CSOK-hitellel hasonló módon, a késedelmi kamattal együtt, vagy a babaváró hitellel azonosan, anélkül kell-e.

A piaci feltételeknél jobb az új konstrukció

Ha kicsit a számok mögé nézünk, akkor látható, hogy CSOK Plusz igénylők jóval kedvezőbben juthatnak hozzá a támogatáshoz, mintha piaci hitelt vennének igénybe. Még abban az esetben is alacsonyabb törlesztőrészletekre lehet számítani, ha a felvevő nem tart igényt moratóriumra, és nem vállal második gyermeket, tehát elesik a tartozás-elengedéstől. Azonban fontos különbség, hogy csak a jogosult gyermekvállalók számára lehet ez kifejezetten kedvező konstrukció.

Összefoglalás

A kormány bejelentette a CSOK Plusz program feltételeit, amely 2024-től lép életbe, és maximum 50 millió forintos támogatott hitelt kínál. A program minden településen elérhető lesz. A CSOK Plusz programot azok a házaspárok igényelhetik, ahol a nő 41 év alatti, és gyermeket vállalnak. Az egyedülállók és élettársi kapcsolatban élők nem jogosultak a programra. A támogatás kamattámogatott hitel formájában érkezik, és a hitelképesség vizsgálata szükséges. A részletek még tisztázásra várnak, például a TB-jogviszony és a gyermekvállalás időtartama kapcsán.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Ajánlott hitelek

Tavaszi lendület kölcsön

THM: 9,9%

Futamidő: 22 hó

Hitelösszeg: 400.000 Ft - 800.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM: 10,6% - 14,0%

Futamidő: 12 - 84 hó

Hitelösszeg: 500.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-03-24

A bankszámlaköltségek emelkedése Magyarországon: miért drágulnak a pénzügyi szolgáltatások?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentése alapján jelentős mértékben megugrottak a bankszámlákhoz kapcsolódó költségek Magyarországon. A drágulás hátterében több...

Tovább olvasom
2025-03-21

Fiatalok kedvezményes lakáshitele: áprilistól 5%-os kamattal indulnak lakáshitelek

Áprilistól a fiatalok számára elérhetővé válnak az 5%-os kamatozású lakáshitelek, melyeket több magyar bank is kínál. A szigorú feltételek miatt...

Tovább olvasom
2025-03-20

Töretlen a szabad felhasználású hitelek népszerűsége

A szabad felhasználású hitelek iránti kereslet az elmúlt években folyamatosan magas volt Magyarországon, és a jelenlegi gazdasági környezetben is megőrizték...

Tovább olvasom
2025-03-19

A kormány 100 milliárd forintos tőkeprogramja: Indul a pályázati lehetőség a vállalkozások számára

A kormány elindította a 100 milliárd forintos tőkeprogramot, amely lehetőséget biztosít a hazai vállalkozások számára a finanszírozás elősegítésére. A program...

Tovább olvasom
2025-03-18

Most már nyugdíjasok is igényelhetik a lakástámogatást

A kormány 2025. március 12-én módosította a Vidéki Otthonfelújítási Programot, lehetővé téve, hogy a kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhessék a...

Tovább olvasom
2025-03-17

Munkáshitel: már 12 ezren igényelték a kamatmentes kölcsönt

A Munkáshitel óriási érdeklődés mellett indult, és már 12 ezren éltek a lehetőséggel. Kamatmentes, akár 4 millió forintos kölcsönnel segíti...

Tovább olvasom
2025-03-14

Hogyan találjuk meg a legkedvezőbb személyi kölcsönt?

A személyi kölcsönök piacán jelentős különbségek tapasztalhatók a bankok ajánlatai között. A megfelelő választással akár több százezer forintot is megtakaríthatunk...

Tovább olvasom
2025-03-13

A munkáshitel hatása: hogyan profitálnak a fogyasztók a banki versenyből?

A munkáshitel megjelenése jelentős versenyt indított el a személyi kölcsönök piacán, ami a kamatok csökkenéséhez vezetett. Ennek eredményeként a fogyasztók...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával