Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Banknavigator
podcast

Iratkozz fel YouTube csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb videókról!

5 gyakori tévhit a falusi CSOK-kal kapcsolatban

2021.06.04. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 13. 14:04

Tévhitek a falusi CSOK támogatással kapcsolatban is keringenek az emberek között, de ebben nincs semmi meglepő – az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakoribbakat.

A leggyakoribb tévhitek a falusi CSOK-kal kapcsolatban az igénylésre vonatkoznak, de persze mást is találni, ha beleássuk magunkat az internet erre vonatkozó bugyraiba. Szerencsére nem kell téves, vagy épp bizonytalan információk alapján belevágni az igénylési folyamatba, hiszen minden megtalálható helyesen, a valóságnak megfelelően is, méghozzá itt, az alábbi cikkben!

1. A falusi CSOK bárhol igényelhető

Ez egy meglehetősen gyakori tévhit a falusi CSOK-kal kapcsolatban, ám koránt sincs így: a támogatás kizárólag a rendeletben rögzített településeken vehető igénybe, a településekről pedig létezik egy lista, amely szintén megtalálható az interneten. Kivétel e szabály alól, ha a falusi CSOK-ot egy tanyára szeretnénk igényelni, ez esetben ugyanis az bárhol lehet.

2. A falusi CSOK-ból bármilyen korszerűsítés finanszírozható

Ez konkrétan a legtöbbször előforduló tévhit a falusi CSOK-kal kapcsolatban, holott létezik egy erre vonatkozó jogszabály, ami pontosan behatárolja azokat a tevékenységi köröket, amelyek elfogadhatóak korszerűsítésként.

3. A falusi CSOK-jogosultság automatikus a CSOK-hitel jóváhagyást is jelent

Szintén gyakori tévhit a falusi CSOK-kal kapcsolatban, ám szintén nem igaz. Tény, hogy ha a falusi CSOK támogatásra jogosultak vagyunk, akkor automatikusan a CSOK hitel jogszabályban előírt feltételeit is teljesítjük, ám ez esetben meg kell felelni a hitelt nyújtó bank feltételeinek is.

4. A falusi CSOK-ból le kell vonni a korábban igényelt támogatásokat

Ha egy olyan ingatlanra igényeljük a falusi CSOK-ot, aminek megvásárlásához 2015.07.01-ét követően igényeltük a CSOK-ot, akkor nem kell levonni az összegét a falusi CSOK-ból, de, ha a falusi CSOK igénylése egy másik ingatlanra történik, akkor viszont igen, és ugyanez a helyzet, ha a fenti időpont előtt igényeltünk CSOK-ot, vagy más állami támogatást.

5. A falusi CSOK kizárólag egyidejű vásárlásra és korszerűsítésre használható fel

Az utolsó tévhit a falusi CSOK-kal kapcsolatban – legalábbis ebben a listában. A támogatás igényelhető már meglévő ingatlan korszerűsítésére is, de ekkor csak a támogatási összeg felét kaphatjuk meg.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Ajánlott hitelek

K&H személyi kölcsön

THM: 10,8% - 21,2%

Futamidő: 24 - 120 hó

Hitelösszeg: 500.000 Ft - 15.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,29%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Provident Havi Kölcsön

THM: 30,2%

Futamidő: 30 hó

Hitelösszeg: 600.000 Ft - 1.500.000 Ft

Promóció

Pénzügyi újdonságok

Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.

2026-07-03

Provident kölcsön igénylés előtt: milyen helyzetben lehet életszerű, és mikor válassz banki alternatívát?

A Provident kölcsön bizonyos élethelyzetekben életszerű megoldás lehet, de csak akkor, ha az igénylő pontosan látja a teljes visszafizetendő összeget,...

Tovább olvasom
2026-07-02

BUBOR-hoz kötött vállalkozói hitel: hogyan készülj fel, ha a törlesztő új pályára kerül?

A BUBOR-hoz kötött vállalkozói hitel nemcsak kamatkérdés, hanem likviditási, adózási és szerződéses menedzsmentfeladat. A cikk megmutatja, hogyan érdemes stressztesztelni a...

Tovább olvasom
2026-07-01

Egészségpénztári adóvisszatérítés: így lesz a gyógyszerből, szemüvegből és családi kiadásból megtakarítás

Az egészségpénztár akkor alakítja megtakarítássá a mindennapi egészségügyi költéseket, ha a befizetés, az elszámolás és az adóvisszatérítés tudatos éves tervbe...

Tovább olvasom
2026-07-01

Személyi kölcsön előtörlesztés: mikor spórolsz vele, és mikor alig látszik a hatása?

A személyi kölcsön előtörlesztése akkor hoz érdemi eredményt, ha a kamatmegtakarítás meghaladja a díjakat és nem gyengíti le a családi...

Tovább olvasom
2026-06-29

Hitelfedezeti biztosítás személyi kölcsön mellé: biztonsági háló vagy felesleges pluszdíj?

A hitelfedezeti biztosítás személyi kölcsön mellett csak akkor teremt valódi értéket, ha a fedezet illeszkedik az adós jövedelmi és családi...

Tovább olvasom
2026-06-29

Revolut devizaváltás nyaralás előtt: olcsó kiskapu vagy félreértett árfolyamcsapda?

A Revolut nyaralás előtti devizaváltása akkor ad érdemi előnyt, ha az utazó a csomaglimiteket, a hétvégi felárat és a készpénzfelvételi...

Tovább olvasom
2026-06-26

Első házasok kedvezménye: a kis adóelőny, amit sok pár egyszerűen elfelejt igényelni

Az első házasok kedvezménye kis összegű, mégis tervezhető adóelőny, amely a fiatal házaspárok havi pénzáramlását javíthatja. A cikk bemutatja, mikor...

Tovább olvasom
2026-06-26

Nem minden jövedelem egyforma: mit fogad el a bank személyi kölcsönnél, és mit nem?

A személyi kölcsön bírálatánál nem minden bevétel számít azonos erővel. A bank a rendszeres, igazolt és fenntartható jövedelmet értékeli, miközben...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés