Hirdetés

Miben különbözik az NHP Hajrá és a Széchenyi hitel?

2021.04.30. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 13. 22:00

Az NHP Hajrá és a Széchenyi hitel egymás alternatívái – legalábbis látszólag. Az alábbiakban a különbségeket vesszük górcső alá.

Az NHP Hajrá és a Széchenyi hitel a kis- és középvállalkozások számára kínál lehetőségeket, illetve mindkettőt a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére fejlesztették ki. E hitelek a piaci kamatozású, vállalati hitelekhez képest kedvezőbb kamatozással érhetőek el. Ezeken túl azonban az NHP Hajrá és a Széchenyi hitel semmiben sem hasonlít egymásra, kizárólag különbségeket fedezhetünk fel.

Miben különbözik az NHP Hajrá és a Széchenyi hitel?

Mindkét kölcsön felhasználható új beruházás finanszírozására, forgóeszközök vásárlására, támogatások előfinanszírozására, valamint korábban felvett hitelek kiváltására deviza és forint alapú kölcsönök esetében egyaránt. Azonban a Széchenyi hitel többféle változatban igényelhető, és mindegyik más és más célokra alkalmazható:

•    Munkahelymegtartó Hitel: kifejezetten a munkabérek fedezetére felhasználható forgóeszközhitel, ami csak akkor elérhető, ha az igénylő cég vállalja a munkavállalók 90 százalékának a megtartását

•    Folyószámlahitel Plusz: szabad felhasználású folyószámlahitel, ami a napi működéshez szükséges költségek fedezésére fordítható

•    Agrár Széchenyi Kártya Plusz: kifejezetten a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások számára meghirdetett termék, ami csak 2020. december 31.-ig vehető igénybe

•    Likviditási Hitel: szabad felhasználású forgóeszközhitel, számla nélküli finanszírozással

•    Beruházási Hitel Plusz: új beruházások és az ezekhez kapcsolódó kiadások finanszírozására, valamint hitelkiváltásra használható

•    Önerő Kiegészítő Hitel: már elnyert pályázatok finanszírozásának kiegészítésére alkalmas

•    Támogatást Megelőlegező Hitel: vissza nem térítendő állami támogatások előfinanszírozására igényelhető

Milyenek a kondíciók az az NHP Hajrá és a Széchenyi hitel esetében?

Az NHP Hajrá esetében a kamat 2,5% mindegyik altípus esetében, a Széchenyi hitelnél azonban ennél sokkal változatosabb a helyzet: 2,5-től egészen 5,21%-ig terjedhetnek a kamatok attól függően, hogy melyik altípust választjuk a céljaink megvalósításához.

A legfontosabb különbség az NHP Hajrá és a Széchenyi hitelek között, hogy az utóbbinál minden pénzintézetnél ugyanakkora a kamat, az NHP Hajránál azonban csak a maximumot határozták meg, és a bankok ennél olcsóbban is kínálhatják a hitelt.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Hirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM: 10,6% - 14,0%

Futamidő: 12 - 84 hó

Hitelösszeg: 500.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-04-19

Balesetbiztosítás: Mit nyújt és kinek ajánlott?

A balesetbiztosítás pénzügyi védelmet nyújt váratlan balesetek esetére, legyen szó kórházi ellátásról, műtétről vagy akár maradandó egészségkárosodásról. Megmutatjuk, kinek érdemes...

Tovább olvasom
2025-04-19

Egészségpénztárak 2025-ben: Melyik a legjobb választás?

2025-ben az egészségpénztárak új lehetőségeket és kedvezményeket kínálnak a tudatos pénzügyi és egészségügyi öngondoskodásra. Megmutatjuk, melyik pénztár lehet a legjobb...

Tovább olvasom
2025-04-18

Erste NetBank belépés lépésről lépésre – Útmutató a gyors és biztonságos online bankoláshoz

Szeretnél biztonságosan és gyorsan belépni az Erste NetBank rendszerébe? Cikkünk részletesen bemutatja a belépés folyamatát, a George Web és a...

Tovább olvasom
2025-04-18

Türelem az inflációval szemben – Miért nem csökkennek a kamatok?

A Magyar Nemzeti Bank továbbra is óvatos monetáris politikát folytat, és nem sietteti a kamatcsökkentést, mivel az inflációs kockázatok továbbra...

Tovább olvasom
2025-04-18

Adósságrendező hitel: Mikor érdemes több hitelt egyesíteni?

Az adósságrendező hitel segíthet a pénzügyi helyzet rendezésében, ha több kölcsön terhét viseljük egyszerre. Megmutatjuk, mikor lehet valóban előnyös a...

Tovább olvasom
2025-04-17

Személyi kölcsön ajánlatok összehasonlítása: Találd meg a számodra legmegfelelőbbet!

A személyi kölcsönök között jelentős különbségek lehetnek kamat, futamidő és költségek tekintetében. Cikkünk segít eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld...

Tovább olvasom
2025-04-17

Kriptovaluta nyereség adózása 2025-ben – Így kerüld el a kellemetlen meglepetéseket!

Egyre többen fektetnek kriptovalutába, de kevesen tudják, hogyan kell adózni a nyereség után. Ebben a cikkben lépésről lépésre elmagyarázzuk a...

Tovább olvasom
2025-04-17

Munkáshitel: Kamattámogatott lehetőség dolgozóknak

A munkáshitel egy kedvezményes, kamattámogatott hitelforma, amelyet kifejezetten dolgozók számára alakítottak ki. Célja, hogy megfizethető pénzügyi megoldást nyújtson mindennapi kiadások,...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával