Mindenki találkozott már életében biztosítással, ha mással nem, gépkocsiján van kötelező biztosítás, esetleg casco, illetve jó eséllyel lakásbiztosítással is rendelkezik. A biztosítás egyfajta védelmet jelent, méghozzá olyan események okozta károk ellen, amelyek véletlenszerűen, előre ki nem számíthatóan következnek be.
Aki biztosítást köt (mindegy, hogy milyet) rendszeresen biztosítási díjat fizet egy biztosítótársaságnak, amely a díj fejében, meghatározott feltételek mellett szolgáltatást nyújt. Ez a szolgáltatás arra terjed ki, hogy (ha a feltételek megfelelnek a szerződésben leírtaknak) a káresemény bekövetkeztét követően kártalanítja az ügyfelet, egészen pontosan a biztosítás kedvezményezetjét.
Szinte mindenre lehet biztosítást kötni és a különböző szolgáltatások kombinálhatóak. Például van élet-, baleset-, betegség-, lakás-, kötelező gépjárműfelelősség-, casco-, nyugdíj-, és utasbiztosítás. A felsorolás messze nem teljes, hosszú a sor, ráadásul számtalan variáció is létezik, ha többféle biztosítást szeretnénk összekapcsolni. Ilyen például a lakásbiztosítás, amelynek lehetnek élet-, baleset-, vagy egészségbiztosítási részei is.
Igen, van. A biztosíthatóságnak akadnak bizonyos kritériumai. Emellett vannak olyan kockázatok, amelyeket a biztosító nem akar vállalni, ezek a kizárás, vagy mentesülés címkét kapják. A kizárást előre megadják, ilyen például egy háború, vagy egy atomcsapás bekövetkezte. A mentesülés akkor lép életbe, ha a biztosított gondatlanul jár el, azaz ő tehet a kárról (vagy része van benne), amit elszenvedett.
A biztosítási szolgáltatás mértéke az esetek többségében igazodik a bekövetkező kár mértékéhez, azonban a különböző biztosítási típusoknál jelentős eltérések akadnak. Abban az esetben, ahol a kárösszeg meghatározható, a biztosító mindig a bekövetkezett kár mértékében térít, a törvény szerint a biztosítási szolgáltatás nem vezethet gyarapodáshoz, vagyonosodáshoz. Másrészt, nem meghatározható mértékű kár esetén, a biztosítók a maximálisan kifizethető biztosítási összeget állapítják meg biztosítási ajánlatukban. Ezekben az esetekben ez a megadott biztosítási összeg kerül kifizetésre (például életbiztosítás esetén a biztosított halálakor), vagy maximálisan eddig az összegig térít a biztosító (például felelősségbiztosítás esetén).
A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.
Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.
Cikkek, amiket neked is érdemes elolvasni.
A hitelfedezeti biztosítás személyi kölcsön mellett csak akkor teremt valódi értéket, ha a fedezet illeszkedik az adós jövedelmi és családi...
A Revolut nyaralás előtti devizaváltása akkor ad érdemi előnyt, ha az utazó a csomaglimiteket, a hétvégi felárat és a készpénzfelvételi...
Az első házasok kedvezménye kis összegű, mégis tervezhető adóelőny, amely a fiatal házaspárok havi pénzáramlását javíthatja. A cikk bemutatja, mikor...
A személyi kölcsön bírálatánál nem minden bevétel számít azonos erővel. A bank a rendszeres, igazolt és fenntartható jövedelmet értékeli, miközben...
A 10 százalékos önerő nem automatikus belépő a lakáshitelhez, hanem szigorúbb banki vizsgálatot kiváltó finanszírozási helyzet. A döntést a JTM,...
A CIB számlacsomag díjainál sok ügyfél elsőként a havi számlavezetési díjat nézi, pedig a valódi különbségek gyakran nem itt, hanem...
A Cofidis személyi kölcsön online igényléssel kényelmes megoldás lehet, ha gyorsan kell szabadon felhasználható forrás, és az ügyfél hitelprofilja rendezett....
A cégautó sok vállalkozásban egyszerre munkaeszköz, státuszszimbólum és költségoptimalizálási kérdés. A rosszul megválasztott autó viszont nemcsak magasabb havi lízingdíjat vagy...