Milyen támogatások igényelhetőek 40 év felett?

2021.06.10. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 17. 14:15

Támogatások igényelhetőek akár 40 éves kor felett is, méghozzá nem is csak egyféle – mutatjuk a részleteket!

Az igényelhető támogatások száma az elmúlt néhány év során a sokszorosára nőtt, bár tény, hogy főleg a családosokat, illetve a családot tervező fiatalokat segítik. Kialakult azonban velük kapcsolatban egy tévhit, amely makacsul tartja magát: jelesül, hogy 40 év felettiek nem juthatnak hozzájuk. Mivel tévhit, kötelességünknek érezzük, hogy eloszlassuk!

CSOK és falusi CSOK

A támogatások igénylésének felmerülésekor az első gondolat mindenki fejében a CSOK, és persze erről is sokan azt hiszik, hogy kizárólag a 40 év alattiaknak szól. A valóság azonban az, hogy a meglévő gyermek után igényelt CSOK és falusi CSOK esetében nincs felső korhatár, a 12. terhességi hetet betöltött magzat pedig már meglévő gyermeknek számít. Tény azonban, hogy vállalt gyermek után csak akkor vehető igénybe a CSOK, illetve falusi CSOK, ha az igénylő házaspár legalább egyik tagja 40 év alatti a kérelem benyújtásakor.

Utólagos támogatás

Használt lakás vásárlása esetén a további gyermekek születésekor utólagos támogatás igénylése is lehetséges, aminek összege 400 ezer forint, és a lakás megvásárlásához felvett ingatlanhitel tőketartozásának csökkentésére használható fel. Új lakásra felvett CSOK esetén viszont nincs lehetőség a később születendő gyermekek után utólagos támogatást igényelni.

Jelzálog-elengedés

A meglévő lakáscélú hitelek csökkentésére szintén életkortól függetlenül igényelhető támogatás, ha az igénylő második gyermeke 2019. július 1. után született. Az erre vonatkozó kérelem a 12. terhességi hét után nyújtható be a területileg illetékes járási hivatalba. A jelzálog-elengedési támogatás összege ez esetben 1 millió forint, a harmadik gyermek születése esetén pedig 4 millió forint.

Babaváró hitel

A babaváró hitel ugyan nem támogatás, de ide kívánkozik: szintén igényelhető, de feltétele, hogy a kérelem benyújtásakor a feleség életkora nem lehet több 41 évnél, azaz, ha a férj 40 feletti, a feleség viszont még csak maximum 40 éves, akkor a babaváró hitel szintén elérhető.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Provident ujProvident ujHirdetés

Ajánlott hitelek

Super Plus Személyi Kölcsön

THM: 10,6%

Futamidő: 12 - 84 hó

Hitelösszeg: 8.000.000 - 10.000.000 Ft

Promóció

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-07-12

KH eBank belépés – Problémamentes netbankolás lépésről lépésre

Részletes, lépésről lépésre útmutató a K&H eBank belépéshez. Megismerheted a sikeres bejelentkezés feltételeit, a webes felület használatát, a mobilbank kapcsolatát,...

Tovább olvasom
2025-07-12

Mitől sikeres egy vállalkozás?

A sikeres vállalkozás titka a piacismeret, az ügyfélközpontúság, a pénzügyi stabilitás, az innováció, valamint a hatékony vezetés és csapatmunka.

Tovább olvasom
2025-07-11

Így működik az Otthon Start hitel

Az Otthon Start hitel egy 2025 szeptemberétől elérhető, államilag támogatott lakáshitel, amelyet első lakást vásárlók vehetnek igénybe. A hitel kamata...

Tovább olvasom
2025-07-11

A legjobb devizaváltási lehetőségek utazóknak és online vásárlóknak

Akár külföldi utazásra készülsz, akár rendszeresen vásárolsz nemzetközi webshopokból, a devizaváltás költségei és lehetőségei komolyan befolyásolják a kiadásaidat. Cikkünk bemutatja...

Tovább olvasom
2025-07-11

10 tipp az Otthon Start programmal kapcsolatban – Útmutató első lakásvásárlóknak

Az Otthon Start program 2025 szeptemberében indul, és első lakásvásárlók számára kínál fix 3%-os kamatozású lakáshitelt, akár 50 millió forintig....

Tovább olvasom
2025-07-10

Költségcsökkentési lehetőségek vállalkozóknak infláció idején

Az inflációs környezet komoly kihívás elé állítja a vállalkozásokat: miközben a költségek gyorsan nőnek, a vásárlóerő gyakran csökken. A cikk...

Tovább olvasom
2025-07-10

Kötelező lesz a digitális ügyfélazonosítás? Mit jelent ez neked?

2025-től a digitális ügyfélazonosítás több szektorban is kötelezővé válhat, különösen pénzügyi szolgáltatások esetén. A cikk elmagyarázza, mit jelent ez a...

Tovább olvasom
2025-07-10

Hogyan védekezz az infláció ellen 2025 második felében?

Bár az infláció 2025-re lassulni látszik, továbbra is valós veszélyt jelent a megtakarításokra és a mindennapi pénzügyekre. Ez a cikk...

Tovább olvasom
Provident ujProvident ujHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával