CIB bannerCIB bannerHirdetés

Milyen gyermek megtakarítások közül választhatunk?

2021.02.22. Szerző: Banknavigator Utoljára módosítva: 2023. július 14. 12:44

A gyermek megtakarítások egyre népszerűbbek, ami az egyre tudatosabb pénzügyi szemléletnek köszönhető. Nézzük meg, milyen típusok választhatóak!

A gyermek megtakarítások lényege a gyermekünk jövőjének ha nem is biztosítása, de könnyebbé tétele. Ennek segítségével a gyermek saját lakáshoz, de legalábbis a lakáshitelhez szükséges önerőhöz juthat hozzá 18 éves kora után, vagy akár az egyetemi tanulmányait is finanszírozni lehet az így gyűjtött összeggel. Egy időben elindított gyermek megtakarítás kevésbé megterhelő, mint az adott pillanatban előteremteni egy nagyobb összeget, ráadásul a félretett pénz hozamot termel, ami kisebb félretett összeg mellett is jelentős többletet jelenthet attól függően, hogy melyik megtakarítási formát választjuk.

A gyermek megtakarítások típusai

Alapvetően léteznek kifejezetten gyermek megtakarítások, illetve olyanok is, amelyeket nem erre a célra fejlesztettek ki, ám ez esetben is jól működnek. A ténylegesen gyermekek számára kialakított megtakarítási formák lehetnek államiak, illetve egy-egy bank, vagy biztosító által igénybe vehetőek. Mindháromnak megvan a maga előnye, illetve természetesen hátránya is.

Állami gyermek megtakarítás

Az állami gyermek megtakarítások a Magyar Államkincstár kirendeltségein át érhetőek el, és a lényegük, hogy az általad befizetett pénzt gyakorlatilag „kölcsön adod” az államnak, vagyis értékpapírba fekteted azt be. A befizetett összegre az állam kamatot ír jóvá, ami fix, emellett pedig teljesen biztos, hogy meg is kapod a futamidő lejáratakor, ami a gyermek 18. életévének betöltése. Hátrány, hogy az állami gyermek megtakarítások kamata nem kiemelkedő, sőt.

Banki gyermek megtakarítás

Ez a legkevésbé előnyös, hiszen tulajdonképpen csak egy bankszámla, ami kiskorúak számára is megnyitható. Ennek okán a kamata majdhogynem elenyésző, és előnyei sem nagyon vannak.

Biztosítóknál indítható gyermek megtakarítások

Sok szempontból ezek a legjobb gyermek megtakarítások, mivel a hozamuk a legmagasabb, ám épp ez a hátrányuk forrása is. A befizetett pénzt ugyanis nem a biztosítók, hanem befektetési alapkezelők kezelik, aminek köszönhetően számos befektetési alapban tarthatod a biztosítóknál indított gyermek megtakarításodat. Ez persze kockázatos, ám az esetek nagy többségében komoly nyereséget könyvelhetsz majd el a futamidő végén.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - „A” ügyfélminősítés

THM: 10,39% - 11,73%

Futamidő: 12 - 96 hó

Hitelösszeg: 300.000 - 15.000.000 Ft

Promóció

eHitel Expressz

THM: 12,87%

Futamidő: 6 hó

Hitelösszeg: 450.000 Ft

Promóció

Provident Start kölcsön

THM: 13,2%

Futamidő: 19 hét

Hitelösszeg: 100.000 Ft - 300.000 Ft

Promóció

Legfrissebb pénzügyi cikkek

Érdekes és fontos hírek a pénzügyek világából.

2025-05-17

Táppénz kalkulátor – Számold ki, mennyi jár 2025-ben

A táppénz összege több tényezőtől függ, például a jövedelemtől, a biztosítási időtől és a betegállomány típusától. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan működik...

Tovább olvasom
2025-05-16

Tippek, hogyan kerüld el a rejtett költségeket a bankszámláknál

A bankszámlák használata gyakran együtt jár különféle díjakkal és rejtett költségekkel, amelyek könnyedén meglepetést okozhatnak. Cikkünkben gyakorlati tippeket adunk arra,...

Tovább olvasom
2025-05-16

Így lehet hatékonyan használni az egészségpénztárt

Az egészségpénztárak segítségével nemcsak az egészségünket óvhatjuk, hanem jelentős adómegtakarítást is elérhetünk. Tudatos használat mellett évente akár százezreket is spórolhatunk,...

Tovább olvasom
2025-05-16

Mi az a banki API és hogyan használják a fintech cégek?

A banki API-k forradalmasítják a pénzügyi szolgáltatásokat, lehetővé téve a fintech cégek számára, hogy gyorsabban és hatékonyabban nyújtsanak innovatív megoldásokat....

Tovább olvasom
2025-05-15

Bankszámlaszám: Mit jelent, hogyan néz ki, és mire figyelj utaláskor?

A bankszámlaszám az egyik legfontosabb azonosító a pénzügyi tranzakciók során. Cikkünk bemutatja, mit takar pontosan, hogyan épül fel, és mire...

Tovább olvasom
2025-05-15

Revolut utalás magyar bankszámlára – költségek és időtartam 2025-ben

A Revolut segítségével 2025-ben is gyorsan és kényelmesen utalhatsz magyar bankszámlákra. Cikkünkben bemutatjuk, milyen költségekkel és átfutási időkkel számolhatsz, valamint...

Tovább olvasom
2025-05-15

Munkaviszony lekérdezése ügyfélkapun keresztül – lépésről lépésre

Sokan nem tudják, de az Ügyfélkapu rendszerén keresztül gyorsan és egyszerűen lekérdezhető a saját munkaviszonyi előéletünk. Ebben a cikkben részletesen...

Tovább olvasom
2025-05-14

Elutaztál, de elfelejtettél biztosítást kötni? – Ez még menthető lehet!

Sokan csak az utazás közben döbbennek rá, hogy kimaradt a legfontosabb előkészület: az utasbiztosítás. A jó hír az, hogy nem...

Tovább olvasom
Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával